Előzetesen néhány fontos alapvetés:

1. A történet leghülyébb szereplője nyilván én vagyok. Soha, semmit nem hagyunk az autóban. Egy percre sem. Akkor sem, ha csak pár méterre ugrunk ki.

2. Bár úgy tűnhet, hogy a hivatalnokokat gyűlölöm, le kell szögeznem, hogy a teljes ügymenet alatt kizárólag nagyon jó fej, segítőkész emberekkel találkoztam. Ez úton is köszönöm munkájukat, melynek során igyekeztek segíteni abban, hogy végigjussak a beteges bürokrácia útvesztőjén. A probléma tehát nem velük van, de ez majd később világossá válik.

3. Ez az írás nem azért született, hogy sajnáltassam magam (ld. 1. pont). Remélhetőleg hasznos tanulságokkal szolgálhat az utazóknak, valamint azoknak a régészeknek, akik majd 2744-ben kiássák ezt a szervert a mocsárból, és az innen nyert információk tükrében érthetőbb lesz számukra, hogy miképpen fulladt bele az emberiség a saját bürokratikus ürülékébe.


Most pedig hozzálátok, és megkísérlem felidézni a történteket időrendben. Remélem, semmi sem marad ki. Ha előbb tudom, hogy ilyen kaotikus lesz az élmény, biz' Isten, jegyzetelek. Így viszont marad a memória. Nem lesz rövid, még elolvasni se. Jó szórakozást!


Előzmény

Pár nap munka Szarajevóban: egy magyar kulturális fesztiválon jártunk, a szervezőket kísértem és forgattam a rendezvényeken. Érdekes város, mindenkinek ajánlom a látogatást. Utolsó nap indulás előtt maradt egy kis időnk, a csapat egyik tagja kitalálta, hogy nézzük meg a várost a Trebevic hegyről. Szép kilátás a katlanra, ahol Szarajevó fekszik, ráadásul a téli olimpia maradványai is láthatók arrafelé. Izgalmas, menjünk! Na, ezt nem kellett volna. A hegy tetején parkoló, itt letámasztottuk a buszt, majd felsétáltunk a kilátó pontra. 150m lehetett a séta, a parkolóban egyéb autók is álltak, nem tűnt veszélyesnek a hely. Ez volt a második hiba.


Cselekmény

Vasárnap dél körül. Békésen nézegettük a várost a hegy tetején oszladozó étterem-maradvány teraszáról, mikor lentről autóriasztó hangja szűrődött fel. Letekintve azt láttam, hogy egy derék ember a vezetőülésen térdelve rámol a Renault-ban. Először próbáltam nyugtatni magam, hogy biztosan közülünk maradt lent valaki (8-an vagyunk a buszban, a fene se követi mindenki mozgását), aki kinyitotta az ajtót. De hiszen nem is tudom úgy bezárni, hogy a riasztó menjen, az ajtó meg nyitva maradjon! Sőt, mindannyian itt vagyunk fent. No, akkor itt bazmeg van! Szaladás lefelé, mögöttem a többiek. A busz felé loholva azon gondolkodtam, hogy vajon mi a jobb: ha elkapom a bosnyák ablaktörőket, vagy ha nem? Mert egy kamera meg pár papír pótolható... A kérdés megoldódott, nem értem utol őket. Mire leértünk, sehol senki, csak a busz hevert a parkolóban szomorúan, bevert ablakkal. Gyors szemle, kinek mije tűnt el. Sok minden, műszaki cikkek gazdagon (a teljes kár közel 1MFt), többeknek különféle papírjai. Nekem konkrétan mindenem: személyi, lakcímkártya, jogsi, forgalmi, útlevél, bankkártyák. Ez utóbbiakat azonnal letiltottam telefonon, már csak a többit kellett pótolni. A velünk lévő szarajevói magyar kísérő hölgy segítségével hívtuk a rendőrséget, értesítettük a Konzulátust. Innentől következett a mutatvány hivatalos része.


Rendőrség - Szarajevó

A rendőrök példás gyorsasággal a helyszínre értek, felvették a jegyzőkönyvet, körbefotózták a helyszínt. Majd közölték, hogy feljelentést tenni be kell mennünk a rendőrségre. Sebaj, úgyis a szálló közelében van, a város közepén. A rendőrségen egy igen laza felügyelő foglalkozott velünk, a szó jó értemében. Mindent precízen végigkérdezett, rögzített a jegyzőkönyvben. Szerényen berendezett szobában zajlott az ügymenet, emberünk közben végig dohányzott. Hiába, ez nem az EU, itt mindenki ott füstöl, ahol akar. De ez ott nem volt zavaró. Mint ahogyan az sem, hogy mikor a jegyzőkönyv kinyomtatása következett, a nyomtató erre nem volt hajlandó festékfogyás miatt. A felügyelő ekkor vihogva kivette a tonert, a földhöz csapkodta, mondván: "mi így spórolunk." Kedvesen emberi volt az egész. Tartsatok perverznek, de itt nem éreztem rosszul magam.
Közben telefonon megtudtuk a konzultól, hogy az ellopott okmányok pótlása a következőképpen zajlik: el kel utalnunk 10 EUR-t (vasárnap este, Szarajevóban!), majd fényképet kell csináltatnunk magunkról (vasárnap este, Szarajevóban!), és ezzel befáradni a konzulátusra. A magyar jogrendszer első fájó baromságába tehát már a bosnyák rendőrségen ülve sikerült beleszaladnunk. A felügyelőtől kértünk segítséget fotó-ügyben. Minden zárva, rosszak az esélyeink. Ő ismert egy fényképészt, aki a közelben lakik, elsétált velünk. Csengetés, csak a feleség van otthon, ez sem fog menni. A felügyelő mindent megtett. A kész jegyzőkönyvért 19h körül kell visszamennünk, mert azt a kapitányság vezetőjének kell aláírnia, ő pedig vidéken van, csak akkor tér vissza. Ennyi belefér, addig irány a szálloda, élménybeszámoló a többieknek.
A megbeszélt időpontban megjelentünk a rendőrségen, ahol már várt minket a több példányban nyomtatott és aláírt/pecsételt jegyzőkönyv. Hurrá, irány a Konzulátus, innen már sima lesz! Hehe.
Út közben még felkerestük a város egyetlen plázacenterét, de itt a fotósbolt hétvégén egyetlen percre sem nyit ki. Hogy lesz így fényképünk? Lámpafényben, telefonnal. Hátha akad a konzulátuson egy USB-kábel, de ha nem, akkor majd emilben átküldöm. Éljen az E90 meg a mobilnet, hízzon a szolgáltató! :)


Magyar Konzulátus - Szarajevó

Már a rendőrségről indulva telefonon jeleztük a konzulnak, hogy érkezünk. Kis várakozás a hivatal előtt, konzul úr befut, újabb kis várakozás, amíg az ingatlan riasztórendszerét sikerül deaktiválni. Végre bemehetünk. Kiderült, hogy a 10 EUR utalása csak akkor szükséges, ha az okmányokat magunk hagyjuk el vagy tépjük szét, lopás esetén az állam nagyvonalúan eltekint ettől az összegtől, és a vasárnap esti bank-keresgélés tortúrájától. De a konzul titkárnőjétől megtudtuk, hogy ezt az utalást ők másnap megoldották volna. De mi van, ha nem ilyen jó fejek a konzulátus dolgozói? Na, de lépjünk túl az utaláson, jöjjenek a fényképek! USB-kábel nincs, küldöm hát a fotókat emilben. Nyomtatnánk őket, hogy az útlevél-igénylő lapra ragaszthassuk, de a méret nem megfelelő. Átméretezni nem lehet, a konzuli gépen semmi ilyen alkalmazás nincsen. A kép akkora, amekkorát az XP akar. Program letöltése és telepítése kizárt, ahhoz rendszergazdai jog kéne, nekünk meg olyan nincs, a konzulnak magának se.
Közben a konzul úr felvette az adatainkat, átküldte azokat a BM adatnyilvántartónak, ahonnan azonnal meg is jött a visszaigazolás: az összes adatunk, fényképünk, aláírásunk. Ha ez mind megvan, akkor miért is kell ezzel a fénykép-dologgal szórakoznunk? Senki sem érti. De hiába a fénykép a monitoron, annak valahogy nyomtatott formában kell az útlevél-kérő lapra kerülnie, hogy utána beszkennelhessék. Nem elírás: azért kell kinyomtatni, hogy utána beszkenneljük. Hiába a szép kép és a kitöltött papír, kiderül, hogy az igénylőlap és a szkenner nem barátok: egyikük korábbi verzió, közben váltás volt, és ide még nem jutott el az új szoftver. A lapon minden máshol van, romlanak az esélyek. A konzul felesége és egyben titkárnője heroikus küzdelmet vívott a fénymásolóval és a scannerrel, amit kifejezetten az útlevél-kérő lapok beolvasására idomítottak. Végül sikerrel járt, megszülettek a megfelelő lapkák, majd azokból az ideiglenes útlevelek. Ez egy egy hétig érvényes okmány, amivel haza tudunk jutni, de semmi másra nem jó. Kérdésemre, miszerint az autó forgalmijának, jogsimnak hiányát miképpen fogom elmagyarázni egy bosnyák/horvát/magyar rendőrnek/határőrnek, a konzul úr nem tud megnyugtató választ adni. Abban maradunk, hogy reménykedni kell, hogy nem lesz baj. OK, ezzel én már simán elindulok az 560km-es útra, bele a bosnyák éjszakába.
Kicsivel éjfél előtt erre sor is került. A szállodában nagyon kedvesek voltak, csomagot kapunk az útra, benne két darab ismeretlen bosnyák energiaital. Nem iszom ilyesmit, de hosszú az út. Itthon a teszkóstól egyszer már összeborultam, kíváncsian vártam a hatást.


Hazautazás - Szarajevó-Budapest

Igazából semmi rendkívüli nem történt. Az bosnyák határőr megértően mutogatott az ablakra, vetett egy pillantást a rendőrségi papírra, majd jó utat kívánt. A következő határon a horvát főnök vissza akart zavarni, mert a velünk utazó zenészek hangszereiről nem volt papír, miszerint bevittük őket az országba. Így tehát nem vihetjük ki. Itt várakoztunk negyed órát, mire nagylelkűen mégiscsak átengedett a határ fura ura. Erődemonstráció, tudomásul vettük, hogy ő itt az alfa-hím, OK. Beosztottja tekintete mindent elárul: "én kérek elnézést, ezzel a barommal vagyok itt összezárva egész nap".
A magyar határon még nem láttak ilyen ideiglenes útlevelet. Kicsit nézegették, majd láthatólag fáradtabbak voltak annál, mintsem hogy hosszasan bajlódjanak vele, netán kitalálják, mi is ez, és mit kell vele csinálni. Átjutottunk. Ünnepi lakoma a mohácsi MOL-kútnál, majd haza. Szerencsére a Lyapis Trubetskoy CD-m megmaradt, így elalvás nélkül értük el Budapestet.
Inenntől lesz kicsit nehéz tartani a kronológiát, mert az események több szálon futnak, kezdődik a káosz. Okmányiroda, rendőrség, biztosítók, Renault-szerviz.


Nulladik feladat

A bosnyák nyelvű rendőrségi jegyzőkőnyv sehol nem elég. Hivatalos fordítóiroda, 15eFt, és már meg is van a hiteles fordítás. Kezdődhet az ügyintézés!


Biztosítók

A történetben két biztosító is szerepel. Az egyik a poggyászkárt lett volna hivatott rendezni, ha az utazás szervezői a megfelelő módozatot kötik. De sajnos a műszaki cikkek egyedi értéke a mi módozatunkban 50.000.-Ft-ban volt maximálva darabonként, így a kamera, a fotócucc és a két notebook ugrott. Ettől a biztosítótól csak az okmányaink pótlási költség't kaptuk meg, természetesen csak részben.
A másik biztosító - és itt most okulásul nevet is írok: Allianz - a casco terhére fizetné az ablak javítását. Ezzel kapcsolatosan a Renault szakszervízben nagyon korrektek voltak: gyors, rugalmas ügyintézés, ablak befoltozása, papírok továbbítása a biztosítónak. A szervíz elmondása szerintt az összeget (60eFt körüli pénzről beszélünk) a biztosító kb. egy héten belül utalja. Bő egy hónap után kezdtem volna finoman érdeklődni. Igen, "volna", mert az Allainz-nál egyszerűen lehetetlen telefonvégre kapni egy olyan írástudó embert, aki egy folyamatban lévő kárügyről érdemben tudna nyilatkozni. Végtelen telefonos menük, búgó hangú, de az én szempontomból haszontalan tündérkék hebegése-habogása "ezt én nem tudom megmondani önnek"-témában. Három ígéretet kaptam visszahívásra, természetesen egy sem valósult meg. Hirtelen levél jött a remek Allianz-tól: csatoljam a rendőrségi eljárás lezárásáról szóló jegyzőkönyvet, addig nem tudnak fizetni. Mi vaaaan??? Újabb telefon, újabb inkompetens micike. Kérdésemre, miszerint komolyan gondolják-e, hogy szaladjak el Szarajevóba, kérjek egy papírt arról, hogy volt itt egy másik papír, fordíttassam le ezt is 15e-ért, a kislány közölte, hogy hát ő nem tudja, de majd visszahívnak. Ez persze a szokott intenzitással történt, sehol semmi. Persze én vagyok a hülye, hogy minden papírt leadtam. Ha nincs rendőrség, csak felpattanó kavicstól betört ablak, akkor talán simábban fizetnek, mert ott nincs min kötekedni. Tanulság: hazudj, hogy legyen esélyed! Végül két irányból is kerítettem ismerősöket, így próbáltunk közösen nyomást gyakorolni az ország egyik legnagyobb biztosítójára, hogy kifizessen egy 60eFt-os casco kárt. Végül - durván három hónap után! - megérkezett az utalás. A történetben nem is az a durva, hogy a biztosító nehezen fizet, ezt megszoktuk, ők az egyirányú pénzmozgásban hisznek. De miért nem létezik egy használható ügyfélszolgálat? Miért nem kaphatok érdemi felvilágosítást az ügyemmel kapcsolatban? Biztosan én vagyok túlérzékeny, de a ló vigye őket szobára!


Rendőrség - Budapest

Igazából ilyen fejezetnek nem is kéne itt lennie. Az Allianz kárszakértője üzente meg a Renault-szervízen keresztül, még a kárfelvétel idején, hogy ehhez az ügymenethez bizony szükség van egy magyar rendőrségen tett feljelentésre is. Állítása szerint csak formaság (mi nem az ebben az ügyben???), bármelyik rendőrségen megtehető. OK, irány a legközelebbi egység munkaidőben. A XVI. kerületi ügyeletes tiszt először furán nézett rám, majd közölte, hoyg szerinte ez sült baromság, de ha mindenképpen, akkor a lakhely szerinti kapitányságon kell próbálkoznom. Nagyon jó hír, irány a járhatatlan belváros, V. kerület. Itt is előterjesztettem az igényemet, az ügyeletes szerint a dolog biztosan hülyeség, mert mi a fenét intézkedjenek ők Budapesten egy szarajevói bűncselekmény ügyében? Ebben volt logika. Várakoztam, majd előjött egy illetékes rendőr úr, aki megerősítette, hogy ez azon túl, hogy teljes idiotizmus, még a jogszabályokkal sem fér össze, ilyen feljelentés nincs. Később kiderült, hogy erre tényleg nincs szükség, még egy pont a kiváló Allianz-nak.


Okmányiroda

Bevallom, ide az első pillanatban protekcióval érkeztem. A pultban ülő hölgyet újra kellett indítani, mikor közöltem vele, hogy egy bosnyák rendőrségi papírból és annak fordításából kell előállítanunk útlevelet, személyit, lakcímkártyát, jogsit, forgalmit. A folyamat megindult: első körben személyi, az majd jön postán, a többi majd ennek birtokában. OK, várok. Egyébként itt is minden megjött egy mozdulattal a BM adatnyilvántartóból, tehát a mesterséges szopatást nem étettem, de meglepve sem voltam. Személyiből simán ment. A forgalmi nehezebb ügy, mert az autó a cégem (én vagyok az aláíró, ügyvezető) nevén van. Ehhez pedig kell egy három hónapnál nem régebbi cégkivonat! Ezt meg tudja magyarázni valaki? Ott van náluk minden adat egy fél éves autóról, de nem sikerül nyomtatni egy forgalmit. Könyvelő intézkedik, párezer forintért másnapra megvan a cégkivonat. Hurrá. Vissza az okmányirodába, ahol a 6000Ft befizetése után már jön is a forgalmi. Most jön a kedvenc részem! Az egyes számú biztosító az okmányok térítéséhez kért bizonylatot a befizetett összegekről, ez teljesen rendben is van. Az okmányiroda kasszájánál előterjesztettem igényemet, miszerint kérnék egy befizetési bizonylatot erről a 6000Ft-ról. A néni pironkodva (nyilván ő is érezte a tragikomikus jelleget) közölte, hogy ennek díja 80Ft. Miután kikacagtam magam, rábólintottam: igen, szeretném ezt az értéknövelt szolgáltatást. Erre a néni írt egy díszes bizonylatot 6000Ft-ról, majd egy kisebb fél nyugtát a 80Ft-ról. Szerencsére a kis nyugta kiállítása már ingyen volt. Ha ez a történet Moldova György Magyar atom című könyvében szerepel, akkor szépen elvegyül a többi szürreális hülyeség között. De ez megtörtént!
Szerettem volna pótolni a zöldkártyát, de ezt az illetékes hatóság nem volt képes produkálni. Sőt, azt se nagyon tudták, hogy miképpen lehetne ezt megtenni egy új zöldkártya-vizsgálat nélkül, újabb 10eFt-ért. Ekkor két dolog jutott eszembe: először az, hogy rohadjanak meg. Aztán meg az, hogy január 1-től valami adminisztratív tévedés következtében eltörlik ezt a "zöldkártya" nevű eszelős hülyeséget. Három hetet majd kihúzok nélküle. Ha a rendőr kéri, akkor az ölébe borítom azt a 3 köbméter papírt, ami az ügy kapcsán keletkezett, és megkérdezem, hogy egy fél éves autó kapcsán a történtek dokumentációját látva tényleg szükségesnek érzi-e ezt a bohóckodást. Szerencsére nem alakult ki ez a helyzet. Jobb is, mert elég ideges voltam, mentelmi jogom meg ugye nincs, hogy rendőrt pofozzak.
Szinte minden megvan, pótoljuk az útlevelet, és mehet tovább az élet. Ismét okmányiroda, de ezúttal protekció nélkül, a térben legközelebbi. Van nálam személyi, mi kellhet még? Újabb súlyos hiba: az útlevelet akkor kapom meg 7500Ft-ért, ha igazolom, hogy ellopták, ellenkező esetben 15000Ft az ára. Ehhez viszont kell az eredeti rendőrségi papír, és persze a fordítás. Nagyon jó, az eredeti rendőrségi papírt magához vette az 1. számú biztosító még a menet elején, nekem csak egy általuk hitelesített másolatot adtak vissza. Szerencsére az okmányirodában megszántak, és a történet felénél már együtt röhögtünk (én kicsit sírtam is), és bevállalták a hatalmas kockázatot, elindult az útlevelem gyártása. Rá 2 napra (!) pedig megérkezett postán. Profi munka, le a kalappal. Már aki dolgozik, és nem a szabályt írja hozzá.


Epilógus

Igen, hülye vagyok, ritka nagy barom. Minek hagyom ott az autót, minek van nálunk ennyi értékes cucc, stb. De pár dolgot ennek ellenére nem értek. Vigyázat, demagógiába hajló állampolgári hiszti következik! Fizetek egy halom adót, a cégemből pedig még két halommal, főleg ha pl. a kiváló cégautó-adót is beleszámoljuk. Bajba kerülök külföldön, erre a saját országom kezd olyan orbitális szivatásba, amilyenre háborúban az ellnségtől sem számíthatok. Mi a fenért tartjuk el ezt a betegesen agyonhízlalt bürokratikus apparátust, ha ilyen helyzetben nem lehet nyomni egy gombot a számítógépen, aminek nyomán 10 perc alatt megszületnek azok a papírok, amik náluk úgyis ott hevernek a vincseszter mélyén? Persze nem ingyen, én vagyok a barom, hogy ellopták. De ezek pótlására tényleg rá kell menjen nettó 3-4 napom, és (a fordítással együtt) minimum 30eFt-om?

Sajnos ismét csak erősödött az az érzésem, hogy az emberiség egy része jó dolgában nem tudja, mit csináljon, és ezért egymás szivatásába öli az energiát. Talán egy szimpatikus aszteroida lenne a megoldás?
A végéhez közeledve ismét leszögezem: a hivatalok részéről csupa kiváló emberrel találkoztam, a bosnyák rendőrtől a magyar konzulon át az okmányirodákban dolgozókig. Több ízben velük együtt szörnyülködtünk, röhögtünk a kabarétréfákba illő ostobaságokon, de ők segítettek nekem végigbugdácsolni ebben az útvesztőben. Köszönet nekik ezért!
A bosnyák tolvajoknak pedig nem kívánok egyebet, mint hogy nulla papírral próbáljanak meg letelepedni Magyarországon, és itt nálunk szerezzék be az összes ehhez szükséges okmányt és pecsétet. A felénél fognak sírva könyörögni a börtönért.