Talán túl személyes, elnézést. Akit felháborít, ne olvassa! :)
Itt állítólag mindent meg lehet írni. Akkor is, ha a GPS-nek csak annyi köze van hozzá, hogy az egyes történések is valahol zajlottak/zajlanak földrajzi értelemben. Egy huncut fog története következik fájással, beavatkozással, a kórházi események nyomon követésével. Már ha képes leszek rá. Majd meglátjuk. (Az elgépelésekért előre is elnézést, különös tekintettel a kórházból érkező sorokra!)

[Valamikor talán 1991-ben]
Fáj a fogam, jobb felső 1. Kedves fogorvos gyökérkezelést mutat be rajta. Ekkor még hat az érzéstelenítő injekció, semmi baj. Teljes siker, gyógyulás.

[1993. körül]
A kezelt fog kettétörik. A fent említett fogorvos ismét munkához lát, hibátlanul működő érzéstelenítés mellett csiszol, pótol. A fog szép, működik.

[2007. nyara]
Eddig működött. A nyaralást becsületesen megvárta, az utolsó napokban kezdett kicsit fájni. Hegyeshalomtól Budapest felé már rohadtul fájt. SOS fogászat még aznap este, de megnyugtatnak, nem kell kihúzni. Fájdalomcsillapítók, antibiotikum. Csekély hatás, másnap irány immáron új fogorvosom. Ő haladéktalanul beavatkozik: injekció, majd flex. Kiderül, hogy az injekció nem hat, így újabb szúrás. Semmi. A dolog nem kellemes, több injekció-kísérlet után, már feltárt rémséggel András megnyugtat, hogy kicsit kellemetlen lesz, de ki fogom bírni. Valóban kibírtam, de a gyakorlatilag érzéstelenítés nélkül lezajlott foggyükér-vagdosást igen keveseknek kívánom (pontos listát kérésre küldök emilben :).
De a lényeg, hogy megoldódott a baj, hurrá!

[2009. január eleje]
Mikor fáj a fog? Nyaralás, karácsony, szilveszter. Az újévi körmeneten már bőven tudtam, hogy hazatérve vidám élmények várnak. András megvizsgált, antibiotikum és várakozás. Kb. 3 durva nap, egyik fájdalomcsillapító a másik után, közben telefonos segítség a szakembertől. Abban maradtunk, hogy itt bizony ismét neki kell futni a dolognak, de közös megegyezéssel az altatós verzió mellett döntöttünk. Az injekciós próbálkozás már megvolt, nem kísérletezünk tovább.

[2009.01.12. 8:00]
Előzetes látogatás a Szent Imre Kórházban. Vérvétel, altatás előtti állapotfelmérés. Mindenki nagyon kedves, az altató orvos egy nagyon megnyugtató, kedves idős úr. Akkor is hinnék neki, ha lángszóróval altatna. De elmondása szerint nem azzal fog: először egy kellemesen kábító hatású löttyöt kapok, majd utána a műtőben az injekciót. Attól elalszom azonnal, a műtét végén pedig egyszerűen felébredek a szerek elmaradásának hatására. Még sosem voltam altatva, kicsit izgulok. A fogam és vidéke már nem nagyon fáj, de azért nem is kellemes. Bizonyára leért az antibiotikum. De már nincs visszaút, rendbe kell tenni.

[2009.01.12. 21:50 körül]
A távkapcsolót nyomogatva családilag belebotlunk a Gyógyítóba. Egy pillantra felmerül, hogy fel kellene hívni, és kérni egy távkezelést a fogamra, ami most nyilván alig 20%-on működik. Sőt, talán szellem és átok is van rajtam, azt is le kéne szedegetni. Végül nem telefonálok, meghagyom az értékes adásidőt azoknak, akik valóban rászorulnak. Tihanyi Tamás még gyorsan néhány kézmozdulattal és egy fél krumplinyomó lengetésével leveszi a zsírt egy idős hölgy májáról, az adásnak vége. Végleg lecsúsztam a lehetőségről, marad András Mágus és az újkori orvostudomány.

[2009.01.13. 19:00]
Az utolsó vacsora, mármint a műtét előtt. Mert már nincs kaja, reggeli se. Holnap 7:30-kor jelenés a kórházban, kezdődik a bál. Majd jelentkezem. :)

[2009.01.14. 15:00 körül]
Sajnos valamiért E90-ről nem ment az írás, így most (2009.01.19) pótlólag számolok be az altatás vidám pillanatairól. :)
Reggel éhgyomorra kaptam egy kesernyés piros löttyöt, a nővérkék szerint ez a "boldogság-koktél". Ettől kb. 15 perc alatt finoman letompoul az elme, egy kellemes fáradtság-érzés lesz úrrá az emberen. Olyasmi, mint mikor egy kiadós túra után otthon bevacsorázol, majd lerogysz a fotelba. "Jó volna aludni egyet!"
Inenntől halványak az emlékek. Betegszállító érkezett, felfeküdtem a taligára, majd irány a műtő. Emlékszem a folyosón álldogáló civilekre, akiknek mosolyogva integettem. A műtőből csak pár másodperc maradt meg: taligáról átkecmergés a tárgyasztalra, bal oldalon nővérke, jobb oldalon altatóorvos. Rövid ismertető az utóbbitól: kis szúrás lesz a bal kezemen, majd alvás. Talán azt is kérdezte a doktor úr, hogy kipihentem-e magam, vagy valami hasonlót, mert rémlik, hogy "beszélgettünk". Elmeséltem neki, hogy legutóbbi éjjel Szörényi Leventével álmodtam (ez valóban így volt: Leventével beszélgettünk az Illés-filmről, és hogy Pásztory Zoltán erkélyén is forgattunk annak idején). Altatómesteremtől talán elhangzott pár szó arról, hogy Szörényi valóban ügyes muzsikus, majd kis szúrás, és huss. Innentől egyik pillanatról a másikra szűnt meg minden emlék.
A következő pillanatban - a valóságban nyilván legalább egy óra múlva - már a kórteremben voltam, ahol a műtétet végző orvos érdeklődése rémlik igen halványan. Előtte/utána/közben (ki emlékszik? :) babráltam a telefonomat, erről is maradtak emlék-foszlányok. A műtét helye kicsit fájt, ezért inkább visszaaludtam. Már bőven délután lehetett, mikor annyira magamhoz tértem, amire már tényleg alkalmazható a "magához van térve" kifejezés. Szobatársaim vidáman mesélték, hogy a telefonomat nyomogatva igen vicces hülyeségeket adtam elő. Ekkor rémlett fel, hogy bamba állapotom ellenére megkerestem a hangrögzítőt az E90-en, és meséltem magamnak egy kicsit. Mint kiderült, ezt három menetben tettem, három rövidke hangjegyzet várt rám. Meghallgattam. Megismertem a hangomat, valamint a dolog az én telefonomon volt, csak e két dolog alapján sejthető, hogy én beszélek a felvételeken, mert konkrét emlékem egy szál sincs. Tényleg hatalmas hülyeségeket beszélek rajtuk, de azt hiszem, ez nagyon pontos lenyomata annak az állapotnak.
Innentől a történet kevésbé érdekes: kórházi kaja, fájdalomcsillapítók és nem túl durva fájások mentén zajlottak a következő órák.
Az altatás - és ami utána van - viszont nagyon érdekes állapot. Talán durva lenne azt mondanom, hogy egyszer mindenki próbálja ki, de tényleg tanulságos... :)