Száz fölött suhanunk, a sörünket kortyolgatjuk, bringáink mellettünk támasztják a falat -- egy egész kerékpárszállító vagon a mienk a Budapest-Miskolc gyorsvonaton! Gábor ötlete volt, hogy kombináljuk vasúttal a bringázást, hiszen ezé a jövő, miközben autózni egyre drágább, és nemcsak a büdzsét terheli, hanem a lelkiismeretet is.

Nekem, mint nyugdíjasnak, 1240 forintba kerül az utazás, amennyiért egy négynapos matricát sem vehetnék a kocsimra. Bizony, a takarékos Fiat Dobló dízellel (5,5-6 litert fogyaszt) nagyjából nyolcezer forint lenne az üzemanyag Miskolcra és vissza, márpedig, mint tudjuk, ez csak az egyik fele az autózás költségének (a másik fele az amortizáció, a szerviz, a gumi és az egyebek). Nem radarozhatnak meg, nem fenyeget, hogy belém jönnek, pedig megyünk rendesen, alig több két óránál a menetidő.

Miskolcon egy kis zavar: leeresztett az első kerekem. Mint utóbb kiderült, a szelep volt a ludas. Gyors javítás, és mehetünk! Onga, a Hernád-menti dombokon Alsódobsza útiránnyal értünk Tállyára, ahol finom ebédet költöttünk el egy borvendéglőben (stílustörő módon sörrel meglocsolva a falatokat).

Aztán a Taktaközön át jutottunk Tokajba, onnan pedig a Tisza túlpartján, Balsánál megnézve a komp-traktort (GG 2743), részben aszfaltozott, másutt finom murvás árvédelmi gát koronáján haladtunk Dombrád felé. Ám ekkor már sötétedett, táborhelyet kellett keresni.

Szálloda? Nem hiányzik, nincs is arrafelé. Falusi turizmus szálláshelye? Kérdés, hol van ilyen, és előre le kell beszélni, ami kötöttség. Pénzbe is kerülnek ezek, mi pedig most a takarékos túrázást próbálgatjuk. Inkább táborozunk, amihez egy telepített nyárerdő az ideális, mert egyenletes távközzel állnak egyforma vastag fák, és füves az alja, nem bozótos. Sok ilyen adódik arrafelé, mi a Tiszatelek utániba fordultunk be.

Pikk-pakk felkötöttük az ejtőernyőselyem függőágyakat és az esőponyvákat, s magunkra szedtük gönceinket, mert hidegrekordot döntött éppen az időjárás. A didergésnek hamar véget vetett azonban a barátságosan duruzsoló gázfőző (milyen jó föléje tartani a kezet, aztán átfogni a jó meleg pléhbögrét!), illetve a rajta elkészített húsleves, nem is beszélve egy kis koccintásról... Lassan elállt az egész nap élénk szél, megszűnt az amúgy is gyér forgalom az országúton, csend szállt az erdőre. Kilenckor magunkra húztuk a hálózsákot, és bevackoltunk a függőágyba.

Mivel csak jelképes, 1 kilónál könnyebb mini-hálózsákom volt, kissé tartottam az éjszakától, de a réteges öltözék jóvoltából nem fáztam, jót aludtam, ami mint tudjuk főképp a tiszta lelkiismeretnek köszönhető... Reggel háromnegyed négykor keltünk, forró tea mellett megreggeliztünk, összepakoltunk, úgyhogy pontosan ötkor, már szép világosban, lehetett is felkerekedni. Az erdő szélén deres az ösvény! Mint utóbb mesélte valaki, az autójában mínusz 6 fokot mutatott a hőmérő. Ezzel bebizonyosodott számomra, hogy a fekvőbringámon szállítható tábori felszereléssel és öltözékkel hidegebb időben is tudok pihentetően, teljes komfortban éjszakázni. Mert függőágyban aludni nagyon jó! Nem érzem magam bezárva, mint egy sátorban, és ki tudok lesni, hátha meglátom a közelben neszező őzeket (persze nem láttam meg).

Másnap Kisvárda, Nyírbátor felé kezdtünk, gyönyörű tájon, barátságos falukon áthaladva, a boltban kedves emberekkel beszélgetve. Láttunk két pompás fa harangtornyot. Jó nagy ívet vettünk a román határ felé, felkeresve a Ligetalja Szabadidő Parkot (GC 2495), így 314 kilométernél állt meg a GPS, amikor koradélután befutottunk a debreceni pályaudvarra. Meg is fogtuk a négy órai gyorsvonatot, hétkor otthon voltam a lakásunkban.

Nekem nagyon bejött ez a túrastílus, mert a teljes szabadság érzését adja, és összhangban vagyok a természettel. Már nagyban tervezgetem a következő kirándulásokat!