A Sziklaszirt játék rejtése a Csévi-szirteknél nem akármilyen mutatvány volt! magpetet invitáltam, hogy tartson velem, de nem jött össze a dolog, egyedül vágtam neki. A napkelte a Köves-bérc játéknál ért, majd már a 10-es országútról látszott, hogy cudar viszonyok várnak: alacsonyra lehúzódó mogorva felhő, olvadozó, de azért még összefüggő hótakaró. Én pedig egy kimondottan meredélyes területre készülök...

Klastrompusztán hagytam a kocsit - míg odamentem a kukához, kidobni valamit, majdnem hanyatt estem az aszfaltra fagyott tükörjégen. Biztató kilátások! A piros-négyszög jelzésen mentem fel a szirtek alá, onnan a piros-barlang jelzést követtem. Egyszerű ügy a Legény-barlangig, még kivehető volt a hóban a valamikor arra járók nyoma. Pompás a barlang, óriási a szája, és impozáns az első terem. A hatvanas években még lemásztunk a mélyére, ma már négyszögletes betonnyílásba illesztett acél-fedlap zárja el, nehogy bejussanak a természetkárosító vandálok és az önveszélyes flúgosok.

Onnan át a Leány-barlangig is egyszerű - lenne! - a szintes ösvényen, ha meg nem látok egy felfelé futó sziklavályút. Persze, meg kell néznem, mi van a tetejében, hátha valami érdekes? Nos semmi - ami érdekes volt, az a fel-és lemászás, a lejtős sziklatáblákat eltakaró hóban, amely hol megbírta a súlyomat, hol nem. Aztán csak megérkeztem a szintén szép Leány-barlanghoz, közben gyönyörködve a ködbe vesző, meredek szirtekben. Vas-szilárd, tömör mészkő errefelé a szikla.

Utána az Ajándék-barlanghoz igyekeztem, amely jóval magasabban van. Nosza, gyerünk felfelé a Leány-barlang utáni horhóban. Horhóban - mély hóban! Hát, ez nem volt akármi. Miközben csatakosra ázott kesztyűmet döfködtem az olvadó matériát, alul már a gumicsizmában is szotyogott a víz. Helyenként olyan meredek volt, hogy könyökben jól behajlított karral tudtam a mellem előtt megtámaszkodni. Mivel nem lehetett messzire látni a ködben, olyan volt a hatás, mintha megbillent volna a horizont. Néhol sziklát másztam, másutt szinte úszni kellett felfelé a mélyen összegyűlt hóban. Szerencsére van gyakorlatom az ilyesmiben, nagyon élveztem, csak az csökkentette a gyönyörtényezőt, hogy nem volt ott magpet, aki bizonyára szórakoztató megjegyzésekkel fűszerezte volna a kalandot, nem mulasztva el megemlíteni, hogy ez az egész egyrészt rémítő, másrészt fölöttébb strapás.

Fönt a szálerdőben iránymenet az Ajándék-barlang felé. Már amennyire menetnek mondható a térden felül érő kásában fürödgélés. Előszörre azt hittem, félrevezetett a műszer, mert 10 métert jelzett, és nem látszott semmi. Mármint fölülről. Aztán egyszerre ott a nyílás! Ebbe már nem bújtam bele, mert egy meredek kürtővel indít lefelé a hegy gyomárába - belecsúszni könnyű, kijönni kétséges.

Utolsó felmászás, aztán hosszú oldalazás, mindig azt nézve, hogy mit tudok elkapni, ha megindul alattam a hó. Lábam alól hógolyók indultak, amelyek kissé lejjebb hóembernyi kupacként csúsztak, görögtek lefelé. Na mindegy, közeledem, már csak 45 méter. Ha felkapna a fölöttem károgó holló, egy pillanat lenne. Sőt anélkül is csaknem egy pillanat lett a sziklásan leszakadó, a ködben semmibe vesző meredélyen... Többfelé megpróbálva, sokszor visszafordulva végre sikerült oda jutni a barlanghoz. Fölötte csodás sziklatorony emelkedik az égbe, és szinte pontosan alatta van a Legény-barlang. Pici, de száraz, avaros padlójú a Bivak-barlang, szusszantam is egy percet.

Már csak le kell jutni. Az eddigiek után könnyűnek tűnik, ferdén délnyugat felé, csak arra kell vigyázni, hogy néhol beszakad a hó, sziklák közé szorul a láb - nem kéne most csontot törni, mert kúszva kissé távoli lenne az autó. Így viszont simán leszaladtam, remek móka volt!