Fejlámpa fénye világítja meg a sűrű esőt. Fényesen és síkosan csillog az aszfalt, messzebbre alig látok a trópusi párásság ködgomolyaitól. Persze, emelkedik az út, de hogy mennyire, azt nem látom, csak érzem a pedálozásból. Aztán a lejtő - harminc negyvennel lefelé úgy, hogy csak a felezővonalhoz tájolhatok, bízva, hogy nem kapok kátyút vagy elütött nyulat az első kerék alá. Izgalmas túra, egyben kísérlet is, amely ide hozott, az ausztriai éjszakába.

A messzeség vágya
Az alapötlet már régebben megszületett: feleségemmel kimegyünk Prágába, kétnapos városnézésre és sörözésre, majd ő a kocsival jön haza, én meg bringával. Ki is néztem az útvonalat: a cseh fővárosból dél felé egyenesen át Alsó-Ausztriába, majd a Thaya folyó menti kerékpáros útvonalat követve és Hegyeshalomnál átkelve, Győrön és Dorogon át Budapestre. Szépnek ígérkezik, és új is lesz, mert arra még nem jártam.

Indulás előtt azonban elkezdett motoszkálni bennem egy gondolat, vágyni kezdtem egy igazán komoly, kemény teljesítménytúrára, egyre többet nézegettem randonneur és brevet (lásd az írás végén) oldalakat az Interneten, annyira, hogy meg is változott az elképzelés. Nem hangulatos, fotózgatós, más vándorokkal kedélyesen elbeszélgetős, négynapos biciklitúra lesz ez, hanem saját személyes határaim próbálgatása, amelynek során a táj nemcsak túracél, hanem főképp sportpálya! Tervem, amelyet részleteiben senkinek sem árulok el, az, hogy folyamatos menetben, pihenő nélkül teszem meg a jó 600 kilométeres távot, mégpedig önellátóan: enni- és innivalóról magam gondoskodom útközben.

Dimbes-dombos
Reggel négy óra, sötét van még, forgalom semmi, most akarok kisurranni Prágából. Egy fotó a szállodánál, egy búcsúcsók, és gyerünk! Mindjárt tíz-kilométeres, enyhe emelkedővel kezdődik az út Jesenice felé, megadva az alaphangot a későbbiekhez: az első 240 kilométeren nem emlékszem számottevő vízszintes szakaszra. Ez persze annyit jelent, hogy időm zömét kapaszkodással töltöm, hiszen a lejtőkön pillanatok alatt lesüvít a kis légellenállású fekvőbringa. 300 és 650 méteres szint között liftezik az út - ha összeadnánk a sok kis kaptatót, kijönne néhány komoly alpesi hágó!

Egy ilyen nagy vállalkozás főképp fejben dől el. Nem lehet "hamm bekaplak" stílusban nekiesni. Bár nem vagyok fáradt, éhes vagy szomjas, gyakran megpihenek egy kicsit, eszem egy kevés csokoládét, kiiszom egy fél kulacs pezsgőtablettás vizet, mindig nézem, hol adódik vízvételi lehetőség. Odafigyelek, hogy ne túl megerőltetően hajtsak az emelkedőkön, és biztonsággal ereszkedjek le a lejtőkön - az egész túra során szerény 68 km/óra volt a maximum.

Közben megvirrad, majd kivilágosodik. Párás, nyomasztó az idő, opálburán át süt a Nap, felhők vonulnak. Nagyon meleg van, sokat kell inni. Töltögetem a kulacsot, hideg ásványvizet és két Snickerst veszek egy büfénél. Egy helyen elkavarok, mert nem valami részletesek az autótérkép-fénymásolataim, a GPS meg csak arra való, hogy húzza a "csiganyálat", apró képernyője tájékozódásra alkalmatlan. Semmi baj, csak néhány kilométeres kerülő volt, így is odaérek Cervená Lhota vízi várához, amelyet az oda telepített GPSgames játék kedvéért keresek fel. Rengeteg ott a bringás turista, bámulják, fotózzák a járgányomat rendesen! Kérdezgetnek is róla, de nem bocsátkozom bővebb társalgásba: hív a távol!

Éjszakai menet
Ám mindez még csak az előjáték az éjszakai menethez. 15:10-kor léptem át az osztrák határt, 16:49-kor lett meg az első 200 km. Egy benzinkútnál felszerelkeztem éjszakára: csokoládé és sós ropi mellett vettem két Red Bullt is. Később almafák álltak az országút mellett, megettem három jó savanykás zöld almát. Nem érzek éhséget, de abból ahogy kissé reszkető kézzel tartom a gyümölcsöt, és mohón harapok bele, észrevehető a testi igénybevétel hatása. Tán jó volna megvacsorázni, de nincs kedvem. Valahogy úgy vagyok, mint a balladában a szarvassá változott fiúk, akik már nem érzik jól magukat emberi társaságban. Nem hiányzik a vendéglő hangulata, sem egy kiadós porció, amely elnehezítene, elálmosítana. Gyerünk csak tovább...

Besötétedik. Felrakom a sisakra az egy fénydiódás, nagyon erős Petzl fejlámpát, amely a szóróüveg lehajtásával állítható át tompítottról távfényre. Remek darab, sokszor bevált már, most is tökéletesen szolgál. A 12 fénydiódás hátsó villogó nappal is többnyire bekapcsolva marad. Sok elágazásnál megállok, nadrágzsebemből előszedem a nejlonzacskóban őrzött térképet, mérlegelem a szóba jöhető útvariánsokat. Falvak, városkák maradnak el, remekül haladok.

Aztán, éjfél előtt, elkezd esni. Nem szeretem. Árt a bringának, csúszóssá teszi az utat. Felveszem a rikító sárga dzsekit, és szemüveg helyett kontaktlencsére váltok. Laa an der Thaya város főterén, este tíz óra és 298 kilométer után, leülök a kivilágított városházával szemben egy bezárt vendéglő kinti asztalához. Egy kis sós ropi, és fél tábla mogyorós csokoládé a menü, álmosság ellen Red Bullal leöblítve.

Szomjúság
A következő szakasz nehéz volt. Nem a terep miatt, az errefelé jórészt sík már, de kitartóan esik, minden zárva van, sehol egy lélek, és nem tudok vizet venni. Az Alpok falvaiban mindig van csobogó, Magyarországon nyomós kutakat találni (ha másutt nem, hát a temetőkben), de ezen a vidéken semmi. Leöntöm a torkomon a második Red Bullt is, oltja a szomjat és az erő csalóka érzésével ajándékoz meg. Tudom, hogy méreg, de most jót tesz. A kitartási sportok egyik alapelve a "mielőtt szabály": igyál, mielőtt megszomjazol, egyél, mielőtt megéhezel, pihenj, mielőtt elfáradsz. Nos, vizem nincs, szárazon gondolni sem tudok a csokira, pihenni esőben nem kellemes, meg hajtok is, hogy hátha vízre találok. Fáradtságnak szerencsére nyoma sincs, úgy megy a pedálozás, mintha most kezdem volna. Végül egy zárva tartó benzinkút külső falán lelek vízcsapot. Hurrá!

Megvan a 400
Már csak azért is hajtok rendesen, hogy meglegyen reggel négyre, tehát az első 24 óra folyamán, a 400 kilométer. A vízszintes szakaszokon 28 km/órával utazom, mint máskor is. Vágyam teljesül: a rengeteg kaptató által lecsökkentett átlagsebesség ellenére, 3 óra 42 perckor átfordul a műszer számlálója a 400-on, 24 óra alatt 407 jön ki. Ezzel elégedett vagyok. Korábban (1969-ben és 1987-ben) kétszer is megtettem bringával a Budapest, Balaton-körül, Budapest távot egy napon (sőt 20 órán) belül, de az sík vidék, és azóta öregebb is lettem valamivel...

Elállt az eső, szürke égbolt alatt lassan-lassan virrad. Negyed hatkor, már világosban lépek be Hegyeshalomnál, jócskán megéhezve. A volt határátkelő elhagyatott, sivár hely, semmi sincs ott, még egy benzinkút se. A faluban viszont nyitva a bolt, friss pogácsa a polcon, jéghideg ásványvíz a hűtőben! Egy tucat pogácsát veszek, csak négy maradt későbbre, a többit felfalom menten. Kérek egy kávét is. Amúgy soha nem szoktam, ezért, ha kivételesen megiszom egyet, akkor tényleg hat. Közben odakint leszakad az ég! Dörög, villámlik, az esőt mintha dézsából öntenék, még az autók is leállnak. Na, ezt kivárom! A szomszéd presszóban iszom még egy kávét, és üldögélek egy kicsit. Még mindig sűrűn esik, de már nem olyan őrülten zuhog, amikor egyórányi veszteglés után továbbindulhatok.

Abdán állok meg legközelebb egy kulacsozásra. Vaskapunak támasztom a bringát, de épp jön kocsival a ház és vadászbolt gazdája, útban vagyok. Megszólít, beszélgetünk, álmélkodik túrámon (már 430 km környékén járok), behív egy kávéra. De jól esik!

Gyilkos kánikula
Győr után is úgy hajtok még, mint az elején. Semmi fáradtság, semmi szenvedés, szilaj kedvvel, nagy-nagy boldogsággal hajtom a bringát. Élvezem, hogy haladok, élvezem, hogy sikerül, amit elterveztem, hogy azt csinálom, amit szeretek és amihez értek. Ám hamarosan rosszra fordulnak a dolgok.

Furcsán, vastag párarétegen keresztül süt szúrósan a Nap, gőzfürdővé változtatva mindent. Kánikulai a meleg, helyenként összesűrűsödő szürke felhőzet ígér záport, de semmi sem lesz belőle, leszámítva néhány kártékony jégesőt és felhőszakadást az ország más részein. Ilyenkor nem egészséges a testmozgás, akkor is leverne a hőség, ha nem lennék túl az ötszázadik kilométeren (ez háromnegyed tízkor következett el). Hiába iszom kulacsszám a kalcium-magnézium pezsgőtablettás vizet, érzem, ahogy elszáll az energiám. Egyszer régebben, az ausztriai Samsonman kerékpár-maratonin (200 km, 8 hágó, 10 óra szintidő) hőgutát kaptam, ismerem a tüneteit, nagyon figyelek magamra. Kénytelen vagyok kissé visszavenni a tempóból. Utóbb lányom megkérdezte: És mondd, miért nem álltál le? Hát, feleltem neki, eszembe se jutott... Elvégre kitűzött célt teljesítek, próba elé állítottam magam, nem győzhetnek az ellenséges erők!

Ég a talpam
Az utolsó akadály Piliscsaba után a Kopár-hágó. Alig 300 méter magas, máskor csak felröppenek rá, de most könnyű áttétellel, lassan kapaszkodom. A pulzusomat meg sem merném tapintani, eléggé közel állhatok a kollapszushoz. Plusz még égő érzés gyötör a talpamban és a lábujjaimban. Tudom, mitől van: azokon a fekvőbringákon jelentkezik, amelyek hajtóműve, mint az enyémen is, magasabban van az ülésnél. Hiányzik a lábból a statikus vérnyomás-többlet, és még a pedálozás is kiszorítja a talpból a vért, innen a zsibbadáshoz hasonló tünet. Nálam most 500 km után jelentkezett. Próbálom nemcsak elöl nyomni a pedált, hanem szépen körbehajtani, meg néha leszállok, és sétálgatok egy kicsit, de mindig hamar tovább visz a türelmetlenség.

Persze "normál" bringával, amelyen egy óra után már fáj a fenekem, a nyakam, majd lassan mindenem, neki sem indultam volna az egésznek. A Hurricane fekvőbringámon idáig semmi sem kínzott, ami óriási dolog! Brevet versenyzők egyébként előszeretettel használnak az ülésnél alacsonyabb hajtóművű fekvőbringákat, mint amilyen például a Tour Easy - én is kipróbálok majd egy ilyet.

A Kopár után már lejtős a vidék, alábbhagyott a meleg is, egyszerre azon veszem észre magam, hogy megint jó tempóban megyek, Budapest délutáni csúcsforgalmában sorra előzgetem a mafla autósokat. Óbuda előtt megvan a 600-adik kilométer, éppen belül a 36 órán, majd 615-nél áll meg a műszer, odahaza, délután öt előtt. Sikerült!

Kicsit megviseltnek érzem magam, nem esik jól a sör sem, annál inkább a gulyásleves. Úgy tűnik, mindenben felkészült voltam egy ilyen nagyobb szabású hajtásra, kivéve a táplálkozás megoldását. Nem tudok csokin megélni, vendéglőre sajnálom az időt, gulyáságyút meg mégse húzhatok magam után. Ezen még dolgozni kell.

Viszont nagy megelégedéssel állapítottam meg, hogy ha akarnék, nyugodtan beszállhatnék a nemzetközi brevet porondra, nem vallanék szégyent. Persze nem szállok be, mert jobban szeretem a magányos hajtást a tömegrendezvényeknél (például egyedül, egy héttel a hivatalos rendezvény után futottam végig a Kinizsi 100-ast is), meg nem is volna kedvem, pénzem ezért messze földre utazgatni. A lényeg, hogy képes vagyok ilyesmire - és a legfontosabb az ebből adódó csendes öröm.

Konkrétumok
Bringa: Challenge Hurricane SL fekvőbringa, 20 colos kerekekkel, 27 fokozatú áttétellel, elöl-hátul tárcsafékkel és légrugózással, Ventisit szellőző üléssel. Saját súlya 10,5 kg, telepakolt nyeregtáskával és tele kulaccsal pontosan 20 kg.
Ruházat: patentpedálos Shimano szandál, rövidnadrág, rövid- és hosszú-ujjú Saucony technikai póló, sisak. Tartalékban esődzseki, még egy hosszú póló, Buff-sapka, hosszú nadrág (nem kellettek).
Felszerelés: kombinált szerszám, mini kötszercsomag, kábeles lakat (nem kellett), fényképezőgép, mobiltelefon, napszemüveg, Petzl fejlámpa.
Túraadatok: táv 616 km, mozgási idő 29 óra 50 perc, mozgás átlagsebessége 20,6 km/óra, állásidő 6 óra 58 perc, teljes átlagsebesség 16,7 km/óra, csúcssebesség 67,8 km/óra (Garmin Legend GPS-szel mérve).
Fogalmak:
Fekvőbringa: (angolul recumbent vagy röviden bent, magyarul reku): olyan kerékpár, amelyen az ember törzse nem előredől (támasz a kormányon) hanem hátra (háttámla). Sokkal kényelmesebb a szokásos kerékpárnál.
Randonneur: hosszú távú túrázó francia elnevezése. Híres randonneur gyalogtúra például a Genfi-tó és Nizza között, a Pireneusokban az Atlanti-óceántól a Földközi-tengerig, vagy a Korzika-átszelés. Nagy kerékpártúrákat is hívnak így.
Brevet: a magyar teljesítménytúra-fogalomnak megfelelő rendezvény, ahol hosszú távot kell megtenni gyalog vagy kerékpárral, kötött szintidőn belül. A leghíresebb, egyben legpatinásabb a Párizs - Brest - Párizs, 1500 km, szintidő 90 óra, négyévente rendezik meg, a nevezéshez igazolni kell 200, 400 és 600-as távok teljesítését. Német nyelvterületen a Radmarathon a megfelelője.