Minden ami GPSGames, vagy ahhoz közeli.
2009-01-27 12:25:47
Kicsit túl van ez reagálva. Az egész csak azt mutatja , nem vagyunk egyformák. Na und?

Előzmény: ID-24 (#627)
2009-01-27 07:21:37
Én csak a játékok készítésében vagyok érdekelt, de ebben a témában szeretném elmondani következtetéseim.

Úgy gondolom, nincs és nem is lehet olyan játékos, akinek egyedüli véleménye mérvadó lenne. Mindenkinek saját dolga, hogy érdekli-e az első hely vagy sem, ezért ne várja el mástól, hogy úgy ítéljen meg dolgokat, ahogy ő maga teszi.
Ebből pedig, szerintem, az következik, hogy a józan paraszti ész logikáját és az alapvető udvariassági szabályokat kell alkalmazni.
Adott esetben azt tűnik logikusnak és igazságosnak is, hogy az legyen az első, aki valóban elsőként találja meg a rejtést, és ne az, aki asszisztál a rejtésnél.

Még egy dolog.
Mennyivel, jobb az a játékos, akit nem érdekel az első hely, mint az, akit igen?
Ezt azért kérdezem, mert akiket nem érdekel az első hely, azok ezt fennhangon, sőt büszkén hirdetik. Akiket érdekel, azok meg "szemlesütve", szinte szégyenkezve vallják be bűnös versengő ösztönüket.
Honnan veszi az egyik fél ezt az erkölcsi-tisztaság érzetet, és mitől pironkodik a másik?
ID-24
Játékvezető


Új megtalálások

Bejelentkezés