A legjobb off-road amiben részem volt, az egy lovasszekér volt egy idegbeteg lóval. Akkor vágtázott amikor kedve tartotta, a szekér jobbra-balra lengett mögötte. Beszélni nem mertünk, mert elharaptuk volna a nyelvünket. Hazafele menet néha rátört a rohangálhatnék, és csinált magának útvonalat, az autók csikorogva fékeztek a kereszteződésekben. A bakon lefehéredve kapaszkodtunk 20 körömmel, és abban bíztunk, rajta maradunk megérkezésig. Ha le volt állítva, a ló néha megindult haza vágtában, a több mint 2 m magas hatalmas termetű atléta tulaj rohant utána, és mint Toldi, két kézzel húzta vissza a szekeret. Míg élek, nem felejtem el, ehhez képest bármilyen terepjáró gyenge cserkész volt.