Most már csak dátum és helyszín kell :-)

Megvan a GeoPacal 3.0 séfje :))

Csak ott láttam Feri beírását, gondoltam megörvendeztetem.
De legyen! Megcsináltam a padlizsánkrémet, szerintem jó lett, ráadásul én kalocsai édesnemessel virítottam ki:-))
Azért egy kis adagolás jól esett volna, mert jógáztam egy darabig, hogy mennyi legyen a vaj, de aztán beleraktam egy felet? Ja meg a mustár? Hagyma nem kérdés, korlátlanul a legjobb :-)
Rég ettem ilyet, de ízlett mindenkinek, úgyhogy marad!
Mármint a recept.
Legközelebb felrakom a 200 fős marhalábszár pörköltöm receptjét:
Végy 40-50 kiló marhalábszárat, 5 kiló zsírt.....

Ja!

Ne a "másikon" olvassam már, hogy valaki megcsinálta egy Games-os társunk itt leírt receptjét :))

Ide írjátok le a tapasztalatokat:)) Szerintem a recepet írója is örülni fog!

Már négy!
:)))))

Miközben olvastam, eszembe jutott, hogy egyszer nekem is sikerült prézli helyett darába paníroznom a rántott csirkecombot. Kicsit kemény lett a végeredmény :DD

Köszönöm, és örülök, hogy ekkora vigadalmat okoztam :-). Csigusz pontjával együtt immár 3 pontom van + feltettem egy használható receptet is :-)

Vaniliás kifli carbonari módra

Amint az előző beszámolómból kiderült, főzni nem tudok, de sütemények elkészítésére időnként vállalkozom. Egyrészt szeretem az édességeket, másrészt abban a naiv hitben élek, hogy sütni könnyebb, mint főzni. A gyakorlat ezt azonban nem minden esetben igazolta.

Az egyik korai sütésem tárgya vaniliás kifli volt, amit anyám gyakran készített, így azt gondoltam, hogy ez elég egyszerű dolog. A tészta összeállítása nem is okozott gondot, azok a kifli alak megformálásával kezdődtek. Azzal tisztába voltam, hogy nem szaggatóval kell dolgozni, hiszen anyám kiflijei körös-körül henger alakúak voltak. Tehát valahogy gyúrogatni, sedergetni kell egy-egy kisebb tésztadarabot a tenyerek között - ahá, tényleg, ez az, egész szépen alakul, csak még egyenes. Nem baj, majd a tepsiben hajlítom C-alakúra, gondoltam.

Igenám, de ha így csináltam, akkor a kiflik nagyon nem voltak egyformák, az egyik jobban, a másik kevésbé volt behajlítva, ráadásul a hajlítástól származó ujjnyomok deformálták az addig oly tökéletes hengeres felületet. A csudába, nem igaz, hogy nem tudom megcsinálni, gondolkozzunk csak egy kicsit...

Megvan!!! A kigyúrt egyenes "kukacot" a víszintesen kitárt bal tenyeremen hagyva közvetlenül a kukac közepe alá bököm merőlegesen a jobb kezem mutatóujját, majd a tenyeret függőleges, a mutatóujjat vízszintes helyzetbe hozva a kukac két vége a gravitáció hatására szépen egyenletesen lekonyul, és a kifli ott lóg a mutatóujjam végén! Hát ez szuper, most már csak a vízszintesen tartott ujj begyét le kell tenni a tepsire, ott az ujjat függőlegesbe állítani, és a kifli szépen leül a helyére.

Mire ezzel műveletsorral sikerült megtölteni a tepsit, el is telt egy egész szombat délután, bevallom, hogy a tepsi közepétől már nagyon untam a kezdetben szórakoztató játékot, ugyanakkor kétségtelen, hogy a látvány lenyűgöző volt: a csaknem egyforma kiflik olyan rendben sorakoztak a tepsiben, mint a kínai agyagkatonák Xian-ban.

Na jól van, most lehet egy kicsit szusszanni, felhúztam a konyhai csörgőórát 15 percre, és elvonultam zenét hallgatni. Körülbelül 50 perc múlva eszméltem, hogy még mindig nem hallottam a csörgést. Kirohantam a konyhába, érdekes módon nem gomolygott semmiféle füst, igaz a kifliket lassú tüzön kellett sütni. Így hát bizakodó voltam, egészen addig, amíg ki nem húztam a tepsit a sütőből: a kiflik most is tökéletesen egyformák voltak, mégpedig tökéletesen feketék.

Fogtam a tepsit, és mivel a párom a háttérből csendes kuncogással figyelte ténykedésemet, minden különösebb indulatnyilvánítás nélkül, mintha mi sem lenne természetesebb, ráléptem a konyhai szemetes pedáljára, és miközben az egész "sereg" fürgén leródlizott a tepsiről, megfogadtam, hogy vaniliás kiflit soha többé nem sütök. :-)

1 szavazat tőlem! :o)

Nekem aranygaluskával volt hasonló kalandom, de nem írom ide. :o)

Sebaj, most már csak azt kell megfejteni, hogyan kell a száraz világos zsemlemorzsából a gombócra rátapadó bevonatot előállítani. A szakácskönyvek ilyen pitiáner részletekkel nem foglalkoznak, de azért rövid keresgélés után rátalálok a megoldásra. Miután eltalálom a margarin és a zsemlemorzsa helyes arányát, a dolog szépen barnul, megvagyok! Most már csak a gombócokat kell beleborítani... -na de mi van, a prézli így nem tapad, csak ott, ahol kifolyt a lekvár. Ez adja a mentő ötletet: a hűtőben találok egy áfonya lekvárt, azzal bekenem a gombócokat, ahhoz meg már majd csak tapad a prézli ! Így is lett, egészen jól néznek ki már a gombócok!

Nekiállok enni, de az egészből csak a prézli, az áfonya és a szilvalekvár igazán ízletes, a gombócok nem különösen. "Hát, persze, a mélyhűtött tészták mind vacakok, gondoljunk csak a pizzára, hiába sütjük ki" - idáig jutottam a mélázásban, miközben már a negyedik gombócnál tartottam. Te jó ég, csak nem kellett volna a gombócokat is kisütni?! Kivettem a megmaradt gombócokat tartalmazó zacskót a mélyhűtőből, és a hátoldalán az alábbi szöveget találtam:

"A gombócok főzését fagyott állapotban kezdjük, bő, enyhén sós, forrásban levő vízben. Amikor a gombócok feljönnek a víz felszínére (!? - jé - miért jönnek fel, levegőért, vagy talán már nem bírják tovább elviselni a forróságot?), a forralást még 2-3 percig folytatjuk (tiszta szadizmus!). Ezután leszűrjük, majd zsírban pirított zsemlemorzsában megforgatjuk.

Nem hiába mondta bölcs professzorom: "Ha minden kísérlet csődöt mond, olvasd el a használati utasítást!" Az ötödik gombócot azért még így is legyűrtem és legközelebb kipróbálom, milyen a szilvásgombóc, ha meg is főzik! :-))

Én hatalmasat nevettem rajta, remélem senki se fogja Luinkat emiatt bántani :)

Komolytalan népség :))))