A játék saját fóruma. A játék adatlapja itt.
Noha elhatároztam, hogy visszafogom a fórumozást, kihúztál belőlem egy választ. Miért is furcsa? Mert valami elképesztő mértékben valósítja meg, sőt múlja alul a Gamesen eluralkodott nívótlanságot. Adva van a "GPSGames - Játék műhóddal" oldalon egy játék, amelynek az égvilágon semmi köze, összefüggése GPS-szel, helymeghatározással, tájékozódással. Számomra még az is kérdés, hogy egyáltalán mi benne a "játék". De ha már annak tekintjük, a "Csak semmi GPS" kategóriában lenne a helye. Még a Mikulás által emlegetett "erre jártam, ládát sz@rtam" szintnek sem felel meg, hiszen láda sincs.
A kurta, kétmondatos leírásban két helyesírási hiba van. Lehet, hogy nagy az egód, de az "én" személyes névmást akkor is kis kezdőbetűvel kell írni. A "rajtalegyél" pedig két szó, imígyen: rajta legyél. Még szebb lenne persze a rajta légy alak. Szerintem elvárható (lenne), hogy ha valaki játékot létesít, akkor a leírását nézesse át valakivel, aki kijárta a nyolc osztályt, és legalább négyese volt magyarból.
Az általános nívótlanság további megnyilvánulása, hogy mindeddig senki sem tette szóvá ezt rajtam kívül. Lassan nem is tudom, mit keresek én itt. Ez már lassan óvodás játszótérré süllyed.
Kérem a játék áthelyezését a Csak semmi GPS kategóriába, és a leírás helyesírási hibáinak javítását, illetve ha ezek nem történnek meg, a játék törlését.

Előzmény: cactus (#2)