Ahogy ismeretes, Debrecen hazánk második legnagyobb városa mindig is büszke volt a kiemelkedő felsőoktatására. Ennek történelmi gyökerei visszanyúlnak a Debreceni Református Kollégium alapításáig (1538), amelynek később kialakult három akadémiai tagozatára alapozva jött létre a Debreceni Magyar Királyi Tudományegyetem, az 1912. évi XXXVI. Törvénycikk alapján.
Ezzel a négy és fél évszázados, megszakítás nélküli múlttal ma a Debreceni Egyetem az ország legrégebben, folyamatosan ugyanabban a városban működő felsőoktatási intézménye, amely közel 375 éves múltra tekint vissza.
Maga a Debreceni Magyar Királyi Tudományegyetem 100. évfordulóját 2012-ben ünnepli egyetemünk. A centenáriumi rendezvénysorozat keretében az egyetem szellemiségének megfelelően számos színes program került be a rendezvénynaptárba. Ezek közül szeretnénk kiemelni a DEocaching 2012 rendezvényünket, ami különösen nagy öröm a geocaching játékot kedvelők számára, hiszen a Debreceni Egyetem szélesre tárja március 9-10-11-én a kapuját mindenki előtt, aki valamilyen értelemben érdeklődik a geocaching iránt.
Ez kiváló lehetőség, hogy összehozzunk mindenkit,
- aki még nem tudja, hogy mi is az a geocaching, de kíváncsi legalább a szó jelentésére;
- aki már tudja, hogy mi is az a geocaching, de még nem próbálta;
- aki már próbálta, de még nem csinálja rendszeren;
- aki már profi játékosnak számít (függetlenül, hogy melyik "játszótéren" játszik).
Mit is jelent ez részleteiben. Alapjában véve három célcsoportot szeretnénk megszólítani a rendezvényünkkel.
Az egyik csoport a játékot játszó "profik". Számukra az általuk megszokott játékokat/versenyeket (teljesítmény túra, érdekes gps alapú játékok, stb.) szervezünk.
A második célközönség elsősorban a városban élő, a szabadidős tevékenységre nyitott egyetemi hallgatók (33 000 hallgatóval bír a Debreceni Egyetem) és a város neves gimnáziumaiban tanuló diákok, akiknek lehetőséget szeretnénk biztosítani, hogy 1-5 fős csapatokban egy kisebb méretű pályán próbára tegyék tudásukat és részt vegyenek egy kisebb versenyben.
A harmadik célközönség minden érdeklődőt magába foglal, aki hallani szeretne a játékról és/vagy szeretné ezt kipróbálni. Ennek érdekében előadásokat tervezünk, amik nem kizárólag a profi játékosoknak, hanem az érdeklődőknek szólnának. Ennek keretében többek között mindenki által elfogadott játékostársaink mesélnének élményeikről és foglalnák össze a geocaching legfontosabb ismereteit közérthető nyelven. Ezen előadások végén mód nyílna, hogy kis bemutató keretében az érdeklődök ki is próbálhassák a játékot.
A programot színesítené az ehhez kapcsolódó CITO (szemétszedés) is, amire a rendezvény résztvevőin kívül a város polgárait is várnánk.
Ezennel szeretnénk mindenkit meghívni a szervezők és a Debreceni Egyetem nevében erre a rendezvényünkre. Reméljük, hogy nagy számban tisztelitek meg rendezvényünket.
Szervezők
A részletes és mindig aktuális információ a DEocaching.unideb.hu oldalon érhető el.
További hírek
- 05-10 Renatura [2012.06.02.]
- 04-27 Megnyílt a Tisza-tavi Ökocentrum
- 03-31 DDRKT Light
- 03-26 Geobond-Geobolt 4.
- 03-20 IV. Geocaching Teljesítménytúra
- 12-04 Geocaching + GPSGames = eTrex20!
- 10-31 DDRKT8
- 10-06 IV. GeoBolt túra
- 07-13 Borok és Kesserek Balatonfüreden
- 06-24 Tisza-tavi GPS tájékozódási túraverseny

