GARMIN Oregon 600/650
2013-05-08 | Tech | 56 hozzászólás
Megérkezett az Oregon 600-as sorozat, következzék egy kis gyorsjelentés az első nyomogatás után! A sietség miatt nincs gazdag képanyag, de a végén azért lesz egy kis mozgó.
Az új Oregon – ahogyan neve is mutatja – a korábbi Oregon sorozat folytatásának tekinthető, így a legegyszerűbb hozzájuk (az Oregon 450, 550 készülékekhez) képest mesélni a különbségekről. Aki még nem találkozott ez elődökkel, annak ajánlom első körben az Oregon 550-ről szóló korabeli tesztet! Célszerű hozzáolvasni esetleg a Montana tesztet is, mivel az új 600-asok néhány funkciót mintha innen örököltek volna. Sőt, ha nagyon akarom, akár a Fenixről szóló írást is ajánlhatom, mert onnan is átszivárgott ez-az. Tehát látszik, hogy az új Oregonok több forrásból táplálkoznak, lássuk, sikerült-e mindenhonnan csak a jót átvenni!



A kicsomagolást követő rutin-mondatok ezúttal sem rejtenek komoly meglepetéseket. A víz- és terepálló készülékház szépen összerakott, normális anyagokat tartalmaz. A hátfalon a jó ideje szokásos sínt találjuk, tehát a bringás és autós tartót nem kell lecserélnünk, ha Dakotáról, korábbi Oregonról, az új eTrex sorozatról váltanánk a 600-asok valamelyikére. A kijelző szembetűnően szép és kontrasztos. Kezelése nagyon könnyed, ami részben a finom kapacitív érintőképernyőnek (igen, mint az okostelcsiken!) köszönhető, részben pedig a jól méretezett processzornak, amely probléma nélkül megoldja a képtartalom mozgatását. A GPS vevő kellemesen érzékenynek tűnik, az első rácsodálkozó pillantások beltérben elegendőnek bizonyultak a pozíció megállapításához. Az új Oregonokban egyébként a vevő már az orosz Glonass műholdak jeleit is fogadják az amerikai GPS mellett.

Szerencsére a Garmin az új 600-as sorozat esetében szakított azzal, hogy a család legalsó tagjából kiszedeget ezt-azt, már ami a navigációt illeti. Így az Oregon 600-asban is megtalálható a barometrikus magasságmérés, a 3-tengelyes elektronikus iránytű, a vezeték nélküli adatátvitel, microSD-s bővíthetőség. A 650-es típus többlet tudománya egy 8 megapixeles autofókuszos kamera vakuval. A „t”-végződésű modellek (600t, 650t) pedig egy ún. recreational map-pel, vagyis szabadidős térképpel feltöltve érkeznek, hasonlóan, mint a korábbi Oregonok, vagy Montanak esetében.

Az új Oregon szinte mindent tud, amit felmenői. Először mesélek a „szinte” szócskáról, aztán jöhetnek a többlet-tudományok, mert ez utóbbi azért lesz bőven. Szóval úgy tűnik, a Garmin sajnálatos módon eltemette a Wherigo-t, ez ugyanis már kimaradt a 600-asokból. Jó játék lett volna, de nagyon úgy fest, hogy a Garmin-Groundspeak (geocaching.com) tengely mentén kibékíthetetlenek az ellentétek.

Az Oregon 600-as sorozat a képernyők, illetve a menürendszer terén leginkább a Montana sorozattal mutat közeli rokonságot. Egy főképernyőre pakolhatjuk ki a legfontosabb ikonokat (pl. térkép, iránytű, keresés, fedélzeti számítógép, magasság-görbe, stb.), a többi pedig egyetlen húzásnyira lesz elérhető. Vagyis a képernyő aljáról a „rolót” felhúzva találunk meg minden mást. A funkciók mellett ún. shortcutokat (gyorsgomb, parancsikon) is definiálhatunk, és helyezhetünk a főképernyőre. Nagyon hasznos és kényelmes  például egy-egy térkép ki/be kapcsolását, az útadatok nullázását, az „otthon” nevű pontra való navigálást így megoldani.

Mindenképpen a sor elején kell megemlítenem a két darab valódi gombot a készülék oldalán. A korábbi Oregonokon csak egy volt, ami a ki/be kapcsolásért és a háttérfényért volt felelős. A 600-asok két gombja szabadon definiálható, ráadásul az „egyszer nyomjuk”, a „kétszer nyomjuk”, valamint a „hosszan nyomjuk” eseteket külön-külön kezeli a készülék. Nagyon fogják szeretni ezt a lehetőséget azok, akik a nyugodt erdei sétán túl egyéb olyan tevékenységet is űznek (pl. bringa), ahol egy gyakran használt funkció elérése miatt nem célszerű hosszan nélkülözni az egyik kezünket.

Aki túra GPS-t vásárol, az így vagy úgy kapcsolatba kerül a geocachinggel. Ezért mindenképpen jó hír, hogy az Oregon 600-as sorozatban már megszűnt a darabszámos korlátozás, tehát a belső memória vagy a kártya kapacitásáig ész nélküli mennyiségben pakolhatók a készülékre a geoládák. Más kérdés, hogy vajon mennyi értelme van egyszerre feltenni egy 500km sugarú kör 27000 geoládáját, de aki erre vágyik, annál most elszabadulhat a BaseCamp, a 600-as bírni fogja.

A Garmin friss sportórájában, a Fenixben jelent meg először a track formátumának beállítási lehetősége, nevezetesen hogy GPX, FIT, vagy mindkét formátumban szeretnénk viszontlátni tevékenységünk nyomvonalát és adatait. A túra készülékek közül elsőként az új Oregonokban is felbukkant ez a lehetőség. Nagy öröm lehet ez azoknak, akik szeretik túráikat, bringás köreiket megosztani barátaikkal vagy a világgal a Garmin Connect oldalon, ugyanis a FIT formátumot a Connect közvetlenül képes kiolvasni a készülékből, nincs szükség a GPX-ek kézzel való feltöltögetésére.

A készülék képes a különféle ANT+ szenzorok (HRM – szívritmus, Cadence – pedálfordulat, Tempe – hőmérséklet) jeleinek vételére, és ezen adatokat természetesen a trackloghoz is hozzáírja. Ha már adott az ANT+ protokoll ismerete, akkor nem maradhat ki a Chirp-kezelés sem.

A készülékről készülékre történő vezeték nélküli adatátvitel mellett a 600-as sorozat képes a Garmin BaseCamp mobil alkalmazásával is szót érteni. Ez jelenleg sajnos csak iOS-re érhető el, amit Android-felhasználóként nem volt szerencsém kipróbálni (a cíkk fórumán szívesen olvasnék róla, ha valaki Fenix-szel, vagy új Oregonnal már pároztatta iPhone-ját!)

A kezelés, megjelenítés területén is több ötletes apróságot felvonultat az Oregon 600-as, ezekből egy kis ízelítő a teljesség igény nélkül. Az aktív log szép saját képernyőt kapott, ahol a hozzá tartozó adatok is láthatók, illetve egyszerűen törölhető, menthető az eddigi log. A ki/be kapcsolható tételek (pl. egyes térképek) sora a menüben egy helyes kis kapcsoló-rajzot kapott, így sokkal áttekinthetőbb, hogy egy-egy lista mely eleme van éppen bekapcsolva. A tracklog kapott egy auto pause funkciót, ami eddig csak a futóórák és Edge-ek (na meg a Fenix) sajátja volt. A magasság-görbe képernyője megörökölte a Montana kétablakos profilképét: felül a teljes táv áttekintő nézete, alul pedig a kedvünkre nagyított/kicsinyíttett szakasz.

Hirtelen, néhány órával a kicsomagolás után ennyit tudtam elmondani. Ami biztosnak tűnik, az az, hogy az Oregon 600-as sorozat egyik legkomolyabb újdonsága az a felhasználói élmény, amit a kapacitív érintőképernyő és a mögötte dolgozó processzor idéz elő. Látni kell. :)

A személyes találkozásnál nincs varázsosabb, de addig is egy rövidke videó az Oregon 600-asról.
Bejelentkezés