Csúcsok III.
2010-01-12 | Indoor | pepe | GG2338
Eredetileg "Csúcsok" néven egyetlen játékot szerettem volna feltenni; azokról az érdekes képződményekről, amelyektől egyszer nem is voltam túl távol, de amelyekhez idő hiányában nem tudtam eljutni. Eközben akadtam a weben több, jobban "promocionált" csúcsos helyre, ezekről szólnak az előző játékok. Most viszont jöjjenek az "igazi" csúcsok.

Ezekhez a lélegzetelállító csúcsokhoz nem egyszerű eljutni. Azon felül, hogy tőlünk (ezek is) nagyon messze vannak, az utolsó civilizált pontról, egy tengerparti városból még kb. 100 (!) kilométert kell repülni. Kell, illetve érdemes, mert út tovább nincs, csak kanyargó folyók, amelyeken több átszállással napokat lehet csónakázni, ha ezt a vízállás egyáltalán lehetővé teszi.

A csúcsok teljes szépségükben igazából csak egyetlen helyről fényképezhetőek, azért a három mellékelt fotó csak árnyalataiban különbözik. Másszunk tovább a gerincen a hegy csúcsára (1665 m), és ott logoljunk.

Megjegyzés: akik a játékaim során nemcsak a pontért játszanak, hanem körül is néznek a környéken, azoknak most könnyebb dolguk lesz, mert nemrég már jártak a közelben. Sőt, most sem felesleges körülnézni, mert egyrészt visszafelé is működik a kapcsolat, másrészt hamarosan harmadjára is visszatérünk még egy érdekesség kedvéért.

További játékaim listájához itt férhetsz hozzá.

2011-11-14 20:53:21
Sikerült! :)

Megtalálás: 2011-11-14
Access_Denied

2011-10-29 12:09:10


Megtalálás: 2011-10-29
Vucsi

2010-12-08 07:00:49


Megtalálás: 2010-12-08

2010-02-12 23:07:11


Megtalálás: 2010-02-12

2010-01-13 19:36:42
Nagyon látványos környék. Egy másik játék miatt keresgéltem a környéken amikor ráakadtam erre a helyre. Köszi!

Megtalálás: 2010-01-13
Csuhás

2010-01-13 15:46:02


Megtalálás: 2010-01-13
kadorca

2010-01-13 09:47:42
Rájöttem, hogy az a baj, hogy nekem valami nincs beállítva, ezért nem mutatja a GE a magasságot. Így csak a színek alapján bökök. :)))

Megtalálás: 2010-01-13
Ete

2010-01-13 09:41:04
Pár éve nagyon közel jártam hozzá, de sajna kimaradt.

Megtalálás: 2010-01-13
Módosítások száma: 1

2010-01-13 01:41:55
Túl sok volt a segítség :-)

Megtalálás: 2010-01-13
Fairy

Bejelentkezés
 
Akciós
GARMIN eTrex 30
64 900 Ft.