Asszociáció XXIV.
2010-02-27 | Indoor | pepe | GG2489
Az asszociációs játékokban az a közös, hogy a közölt információ valamilyen módon kapcsolódik ahhoz a helyhez, amit a játékosnak megadott pontossággal lokalizálnia kell. Maga a keresendő hely nem látható.

A külföldi hallgatóknak tartott előadások szüneteiben a különböző országokból származó hallgatókkal beszélgetve sok érdekes dolgot tudhat meg az ember. Így jutott tudomásomra e játék tárgya is.

Az első kép annak az objektumnak a hivatalos jele, amihez a keresett hely is tartozik, a másik kettő pedig egy képrejtvénynek tekinthető, amely elárulja, hogy a köznyelv az objektum keresett szakaszát hogyan nevezi. Mivel a keresett szakasz jóval hosszabb, mint ami a játékban legnagyobb hibahatárként megadható, a cél annak a fényképnek a helye, amely azt állítja magáról, hogy "majdnem félúton" készült. Ez ugyan kissé félrevezető, de legalább végignézed a környező vidéket, végtére is ezért vezettelek ide. :-) Különösen a keleti végen található települést érdemes madártávlatból megnézni!

Megjegyzés: A weboldal jelenlegi korlátai miatt nem adható meg koordináta sem a nyugati, sem a déli féltekére. Ezt oldjuk fel úgy, hogy nem törődve az N ill. E jelzéssel, akkor is beírjuk a megfelelő ablakba a koordinátát, ha az történetesen S vagy W jelzéssel lenne értelmes (a játék készítője sem tud egyebet tenni).

A játék kezdetén az első kép mindkét mezeje üres (törölt) volt. Ebben az állapotban egyetlen játékos fejtette meg. Gratulálok j_sipi-nek!

További játékaim listájához itt férhetsz hozzá.

2011-02-09 16:28:57


Megtalálás: 2011-02-09
Petán

2010-12-10 22:28:41


Megtalálás: 2010-12-10

2010-11-23 23:11:03


Megtalálás: 2010-11-23

2010-07-21 20:05:31


Megtalálás: 2010-07-21
sereva

2010-07-06 10:08:22
Ez egy dögunalmas út, ettől délebbre van egy másik ami nem autópálya, ott több a képen látható fenevadat is láttunk, és egy "panther crossing" táblát is fényképeztünk. Sajnos még bőven a digitális korszak előtt.

Megtalálás: 2010-07-06
bolyak
Módosítások száma: 1

2010-05-16 20:10:24
Kicsit szenvedtem vele...

Megtalálás: 2010-05-16
Módosítások száma: 1

2010-03-05 12:01:40
Hááát ez nehéz szülés volt :)


Megtalálás: 2010-03-05
Luxi69
Módosítások száma: 1

2010-03-01 13:45:13
Őszintén szólva soha nem hallottam még róla, de izgalmas lehet. :) Köszi!

Megtalálás: 2010-03-01
akosgy

2010-02-28 00:56:14
Varázslatos világ. Felejthetetlen élmények fűződnek hozzá... Köszi, hogy újra "bejárhattam"!

Megtalálás: 2010-02-28

2010-02-27 11:30:46


Megtalálás: 2010-02-27
j_sipi

Bejelentkezés
 
Akciós
GARMIN Dakota 20
59 900 Ft.