Koordináta:
N 47°28.651'
E 19°2.784'
Budapest
Igazolás módja: jelszó
A Szentimreváros Budapesten, a Gellért-hegy déli lábánál található városrész. 1934 és 1950 között illették a környéket hivatalosan is ezen a néven, ezt 2007-ben a főváros visszaállította. Ez a Wherigo játék a városrész érdekesebb helyszínein kalauzol végig, és ad rövid ismertetőt, minden bonyolultabb cselekmény mellőzésével, úgyhogy aki fordulatos akciójátékra számít, azt most el kell keserítenem :)
Technikai megjegyzés: Ez az első, általam készített Wherigo játék, így nem zárható ki, hogy hibákat tartalmaz, habár több teszt után a legutolsó alkalommal már teljesen jól működött (Oregon 300). A zónákat igyekeztem túlméretezni, így viszont megeshet, hogy a keresett műtárgy akár jó 10-15 m-re van attól a ponttól, ahol már jelez.
Jelszó: A séta állomásai során felkeresett egészalakos szobrok száma. (Melybe az épületek(b)en található szobrok nem számítanak bele.)
A játék kerékpárral kb 15, gyalog 30 perc alatt teljesíthető, ám aki ritkán jár a környéken, egy órát nyugodtan rászánhat a nézelődésre.
Fakultatív célként várnék szeretettel érdekes, jól sikerült fényképeket a környékről, a legjobbat a szerző engedelmével megteszem a játék fő képének itt az oldalon.
A fórumban pedig örömmel látnám az észrevételeket, tapasztalatokat a játék technikai oldalával (wherigo) kapcsolatban.
- 586 m Olajkút »
- 641 m Filmes helyszínek - Tüskevár »
- 668 m A hét játékosa: jalso »
- 846 m Gellért kút »
- 850 m Budapesti villamos vadászat 5 - Ganz KCSV-7 »
- 873 m Budapesti villamos vadászat 6 - Tatra T5C5 »
- 880 m 1000 forint »
- 1.1 km Meredély »
- 1.1 km Legpozitívabb - Budapest »
- 1.2 km Este a hídon »
-
0 m
Budapest Hamburger »
-
0 m
G'Roby Élelmiszer Szupermarket »
-
0 m
Food-stylist »
-
0 m
rendőrségi térfigyelő kamera »
-
0 m
Térfigyelő kamera »
-
0 m
Fűtött kövek »
-
161 m
Villányi úti Vörös Oroszlán teaház »
-
161 m
Posta »
-
161 m
KARÁCSONYI RANDEVÚ »
-
161 m
Csodaszarvas Íjászbarlang »










