Én és az AUTÓ
2009-04-25 | Egyéb | ID-24 | GG1609
Magpet eladta az autót, így megszűnt ez a játék.


Egy olyan kék Skoda szaladgál az országban, ami leginkább köthető ehhez a játékhoz, weboldalhoz.

Készíts egy képet magadról, amint valamilyen jellemző tevékenységet imitálsz az AUTÓ mellett.

Ha az autó tulajdonosa is látható a képen annál jobb.

A találkozás körülményeiről is írhatsz egy kicsit.

Magyarázat a feladathoz:

A játék címe értelmezhető úgy, hogy "Én (ID-24) és az AUTÓ". Csuhás ezt a variációt választotta.
Éppen azt imitálom, amit a londoni taxisofőrök a mai napig törvényesen megtehetnek, azaz könnyíthetnek magukon a kocsijuk hátsó kerekénél. Manapság már nem nagyon élnek a törvény adta lehetőséggel, de megtehetik, ha a szükség úgy hozza.

A fenti értelmezést nem nagyon ajánlom, mert ez a szerencsés hármas-együttállás (magpet, ID-24 és az AUTÓ) nem nagyon fog előfordulni a jövőben.

A cím másik értelmezése szerint Én (xy játékos) és az AUTÓ szerepeljen a képen.

Nem egy régi képre gondoltam, hanem olyanra, amit majd ezt követően fogsz készíteni, direkt azért, hogy itt logolhass.

Remélem, így már teljesen egyértelmű a feladat!

2009-06-23 14:03:54
Magpetnél jártam ebédszünetben és az utcában parkolt a vas :) Sajnos nem jött össze az eredeti szándékom, miszerint egy "Mikulás-csomagot" helyezek a szélvédőre (legalábbis egy fotó erejéig), mert egyik autón sem láttam büntető cédulát. Úgy látszik ebben a kerületben már sikerült befenyíteni az autósokat, mindenki fizet, mint a katonatiszt :)

Azért fotót készítettem a gagyi mobillal.

Megtalálás: 2009-06-23
Mikulás
Módosítások száma: 1

2009-06-10 15:58:26
Benézek, mielőtt a roncstelepre viszik -> bontani:-))

Megtalálás: 2009-06-10

2009-06-01 18:09:27
A tatai versenyen találkoztunk az autóval.

Megtalálás: 2009-06-01
Veruska

2009-05-22 07:38:01
Hogy mik vannak! :-) A konfettiesőben topless kocsimosás után két "kóbor eb (Zoli kutya, Balázs kutyu) tanulva az emberektől megjelölte a bal hátulját! ;-)

Megtalálás: 2009-05-22
rossz kutyuk ;-)
totzoli65
Módosítások száma: 1

2009-05-21 20:07:11
Megnyugtattam a kocsi tulajdonosát, hogy a barátai biztosan visznek neki sós perecet, ha ez a fotó "illetékesek" kezébe kerül.

Megtalálás: 2009-05-21
Judith
Módosítások száma: 1

2009-05-19 19:19:40
Levadászva! :o)

Ezt a kék, nyilvános illemhelyet toljuk el innen! :o)

Megtalálás: 2009-05-16
Kocsitolás
Csigabiga
Módosítások száma: 1

2009-05-18 20:58:14
Antenna lopás :)
3.GPS Games fesztiválon követtem el ezt a tettet.

Megtalálás: 2009-05-17
Lopik
arrabona

2009-05-18 19:19:39
Elkövetve 3. GARMIN GPSGames Műhód Fesztivál-on.

Megtalálás: 2009-05-16
Topless autómosás
Bogee
Módosítások száma: 1

2009-05-18 09:39:57
bocs csak itt találtam alkalmas helyet :)

Megtalálás: 2009-05-18

2009-05-18 09:39:43
Megnéztem, hogy nem lötyög-e a kerék :D

Megtalálás: 2009-05-16
Gumis :D
berni

Bejelentkezés
 
Akciós
GARMIN Oregon 550
104 900 Ft.