Légikatasztrófák VII. Halálos találkozás a tó fölött
2013-01-13 | Indoor | jalso | GG3578
2002. júliusában két gép összeütközött a Bodeni-tó fölött. Egyikük azonnal darabokra tört és szétszóródott a környéken, a másik csak megsérült, de 8 perc múlva ez is a földbe csapódott a tó partjától 2,3 km-re. A hely közelében emlékművet állítottak. Ennek koordinátái a megfejtés (l. GE-kép).

Az éjszaka sötétjében a DHL postajárata és egy spanyolországi jutalomüdülésre tartó gyermekekkel teli baskir Tu-154-es 11000 m magasban keresztezte egymás útját. A tragédiáért a svájci légiirányítást hibáztatták, amely nem kellő időben adott utasítást a két gép egymás elől való kitérésre, ráadásul a Tu-154-es gépnél ez az utasítás és a kitérésre utasító automatikus jelzés ellentmondásban volt egymással. Ezért végül mindkét gép süllyedéssel igyekezett az ütközést elkerülni - sikertelenül. A balesetért felelősnek vélt svájci légiirányítót 2004-ben halálra sebezte egy baskir férfi, aki feleségét és két gyermekét veszítette el a katasztrófában.

Magánügy, de talán érdekes, hogy a tragádia éjjelén Markdorfban aludtunk, a most keresendő emlékmű helyétől 20 kilométerre. Reggel tudtuk meg, hogy az egymásnak ütközött gépek roncsai mintegy 30 kilométeres körzetben szóródtak szét, és szerencse a szerencsétlenségben, hogy lenn a földön a katasztrófa nem követelt emberáldozatot, bár volt olyan polgár, akinek a kertjében jókora darab landolt valamelyik gép roncsából.

2018-01-09 21:27:10


Megtalálás: 2018-01-09

2015-02-02 20:16:02


Megtalálás: 2015-02-02

2014-08-07 11:00:23


Megtalálás: 2014-08-07
Morcipók

2014-05-08 13:05:33
:-)

Megtalálás: 2014-05-08
eTiGeR

2014-02-05 13:18:56
Köszi!

Megtalálás: 2014-02-05

2014-01-17 21:03:50


Megtalálás: 2014-01-17
Redteam

2014-01-02 15:23:35


Megtalálás: 2014-01-02

2013-12-22 20:17:50


Megtalálás: 2013-12-22

2013-12-12 13:36:25
Köszönöm :)

Megtalálás: 2013-12-12

2013-09-27 20:46:27
Megvan, köszi!

Megtalálás: 2013-09-27
Lally

Új megtalálások

Bejelentkezés