Koordináta:
N 47°33.211'
E 19°00.039'
Budapest
Igazolás módja: jelszó
Ezzel a sorozattal egykori turistaházainknak szeretnék emléket állítani.
A Hármashatár-hegyre a Budapesti Turista Egyesület már az 1890-es években szervezni kezdte egy turistaház építését, ennek ellenére az csak a Budapesti Sport Egyesület (BSE) kezdeményezésére 1926-ban, a főváros támogatásával valósult meg.
A csúcs alatt elhelyezett zömök, 150 személy befogadóképességű terméskőépület félkör alakú, sokablakos ebédlőjéből és teraszáról gyönyörű kilátás nyílt a fővárosra. Menedékháznak hívták, de alapvetően csak vendéglői szolgáltatást nyújtott, 1927-ben így is több, mint 16 ezren keresték fel. Az autóút megépítését (1928), majd a vasárnapi buszjárat megindulását követően 1933-ban már 80 ezren látogatták.
Ahol az autó kezdődik, ott a turistaság végződik. Menedékházunk az autó fejlődésével mindinkább vendéglő lett. - állapította meg keserűen a BSE évkönyve 1935-ben, s átadták a ház üzemeltetését Budapest vezetésének.
/Forrás: Hármashatárhegyi turistaház - Magyar Turista 2006 október/
"Kiülünk a Hármashatárhegyi vendéglő széles teraszára. Egy frissen habzó, hűs, illatos sör mellett az ország egyik legszebb kilátását élvezhetjük itt" (Budapesti kirándulóhelyek, 1967) - ez az idézet már a III. ker. Vendéglátóipari Vállalat üzemeltetési periódusából való.
A vendéglő helyén ma az Udvarház Étterem működik.
/Forrás: Turistakalauz-sorozat, Budai-hegység/
A jelszót tartalmazó kis műanyagkapszulát egy, közvetlenül a kék jelzésű turistaút mellett álló fának az úttal ellentétes oldalán lévő természetes odva őrzi, körülbelül másfél méteres magasságban.
- 145 m Fürkész doboz 1-Hármashatárhegy »
- 671 m Tetemek 1. »
- 771 m Gáztározó »
- 915 m Kő kövön 3 »
- 953 m Schelcz Albert Emlék »
- 1.1 km Kis éji séta »
- 1.4 km 24. Kőszáli kecske »
- 1.5 km Sziklakert »
- 1.5 km Futás! »
- 1.7 km Csirip! (Vörös-kővár) »
-
161 m
Udvarház étterem »
-
161 m
Hármashatárhegyi bunkerek »
-
322 m
chillin place »
-
322 m
kilátó- és felszállóhely »
-
644 m
Parkoló »
-
965 m
Motocross pálya »
-
1.3 km
Sárkány felszálló »
-
1.3 km
ASYST Rendszerház Kft. »
-
1.4 km
Fenyögyöngye Vendéglö »
-
1.4 km
Ági Panzió »








