Költők 3.
2009-04-14 | Kincskeresés | Pupu | GG1559
Híres és elfelejtett költők lakhelyeire hív el ez a sorozat, harmadikként Nagy László iszkázi szülőházához.

Koordináta:

N 47°10.672'

E 17°17.496'

Veszprém megye

Igazolás módja: nincs

Nagy László nemcsak kiváló költő és műfordító volt, hanem grafikus, festő, képzőművész is. Bővebben például itt nézhetsz utána adatainak, műveinek. Két, róla szóló idézet:

"Nagy Lacinak különös fénye volt. Az arcának, a tekintetének, a mosolygásának, a mozdulatainak. Ezt a fényt a feje feletti glória adta, aranyozta be vele lényét. Mint a szentekét. Mert Nagy László szent ember volt. Egyetlen mindmáig, akinek a nevét az írószövetségi választólapon szavazáskor nem húzta át senki. Ha valaki népi író-költő volt valaha is ebben az országban, hát Nagy László az volt. De én soha urbánusabb, entellektüelebb lélekkel nem találkoztam, mint ő. Lám, milyen jól megfér egyazon testben kétfajta lélek: és hogy a kétlelkűség is lehet egy, sőt három is lehet egy; miként az Atya, a Fiú, a Szentlélek is egy az Igazisten képében&" (Végh Antal)

Nagy László költészetéből már a hatvanas években több mondat, verssor vált szállóigévé. A Ki viszi át a szerelmet (1957) című versről kis túlzással azt állíthatjuk, hogy teljes egészében szállóigévé vált, a költő legismertebb műve lett. Mindössze 14 sorból áll, s szigorú komponálási elve, csattanószerű lezárása a klasszikus versformákhoz hasonló alkotói fegyelmet követel meg. A vers kérdő hangsúllyal indul, majd ez fordul állítóvá, a végső igazság kimondását ígérve. Az első hat kérdő mondat tartalma körülbelül így összegezhető: Ki teszi azt, amit én, a költő, ha meghalna, ha nincs költészet? A két lezáró mondat állítása pedig az: Ki, ha nem én, s a hozzám hasonlók! Vagyis a költői lét értelmére rákérdező vers válasza: a társadalomnak szüksége van a költőre és a művére. (Vasy Géza)

A játék a szépen rendbehozott, és kis múzeumnak berendezett szülőházhoz visz. Sírját Farkasréten találod.

Jelszó nics, fotózgass! A kiskapu mindig nyitva van.

2023-01-05 14:53:35
Köszönjük a rejtést.

Megtalálás: 2022-10-21

2022-11-05 13:33:12
Somló-Sághegy látogatás során kerestük fel a házat.

Megtalálás: 2022-10-31
Módosítások száma: 2

2015-11-29 20:28:46
Épp erre ládáztunk, így nem maradhatott ki az emlékház sem, na meg a fotózás sem.:-)

Megtalálás: 2015-11-28

2013-06-12 19:22:23
Veszprém megyei GC ládázás és GG játékok.

Köszi!

Megtalálás: 2013-06-12
LionDaddy

2013-06-12 10:22:13
Megvan, köszi a játékot. [g:hu 1.4.26z]

Megtalálás: 2013-06-12

2013-04-21 13:52:13
A pápasalamoni kertrendezés után megjelent új láda kapcsán útba ejtettük. Jártunk már itt, de akkor "játékmentesen".
Köszönet a lehetőségért!

Megtalálás: 2013-04-20
anettnori

2012-05-27 20:31:20
Autózás közben némi kis kitérőt tettünk. A költő emlékére rendezett túra tegnap volt a plakátok szerint, a túrából megmaradtak benépesítették az udvart.

Kösz az invitálást!

Megtalálás: 2012-05-27
Access_Denied

2012-03-28 11:30:15
11:35
Laza ládázgatás a Sárvár-Bp. útvonalon. Köszönjük.

Megtalálás: 2011-10-31
Őszi kert

2012-02-02 14:41:44


Megtalálás: 2012-02-02
jelszó :)
AT.

2011-10-31 16:07:15
Az Őrség felé útbaejtettük. A szüleim egyből tudták kiről van szó,fel is emlegették amit tudtak róla.
Sajnos csak október 23.-ig van nyitva rendszerességgel,de azért a kertben szétnéztünk.
Köszönet a rejtésért!

Megtalálás: 2011-10-31
a lemenő nap átsejlik az ablakon idézet
Gábor75
Módosítások száma: 2

Új megtalálások

Bejelentkezés