Petőfi szerelme
2009-06-29 | Kincskeresés | berni | GG1728
A csabdi temetőbe hívlak Titeket, keressétek fel Petőfi Sándor első (viszonzatlan) szerelmének, a Róza-versek ihletőjének sírhelyét.

A hölgy sírjától jobbra áll egy kopjafa, az erre vésett legfelső név (vezetéknév és keresztnév, összesen 10 betű) a jelszó.

Koordináta:

N 47°31.321'

E 18°36.231'

Fejér megye

Igazolás módja: jelszó

1839-ben, az akkor 17 éves Petőfi Sándor Ostffyasszonyfán élt; jómódú rokona az elemi iskolába készülő 5 éves gyermeke mellé fogadta házitanítónak. Itt ismerte meg a szomszédos településen élő Csáfordi Tóth Rózát, akibe rögtön bele is szeretett.

Bár a lány nem viszonozta érzelmeit, az ifjú elárasztotta szerelmes verseivel Rózát. (A Róza-versekből csak néhány maradt fenn az utókor számára.) A megismerkedéskor, 1839. májusában már a következő sorokat írta a költő:

Szende szerény ibolyák völgyén füzögetve bokrétát,
Szökdele berkének kedvesem árnyai alatt.
Jött és látta Eos bájait; irigyelve pirúla,
S a fák lombi fölé könnyeket ejtve futott.

A fiúnak és 2 barátjának (Orlay Petrics Soma és Salkovics Károly) külön élményt jelentett a csöngei istentiszteleten való részvétel. Talán nem is az ige vonzotta őket, mint inkább a szépséges Róza látása: Róza apja, mint a csöngei gyülekezet inspektora, vasárnaponként lányával együtt az oltár előtti első padban hallgatta az istentiszteletet. A fiúk a karzaton, az orgona felől a baloldali első padban ültek. Ostffyasszonyfán a néphit Petőfi Sándor keze nyomának tartja a padba vésett, ma is olvasható latin nyelvű mondatot: "Spes confisa deo nungam confusa recedit. (Az Istenbe vetett reménység nem szégyenít meg.)

A románcnak a nyár elmúltával vége is lett, két évvel később Csáfordi Tóth Róza férjhez ment Csabdira Móricz Ferenc táblabíróhoz, aki úgy kedveltette meg Rózával Csabdit, hogy ugyanolyan kúriát épített, mint amilyenben a lány felnőtt. Az épület még ma is áll, ebben működik az orvosi rendelő és az óvoda.

Móriczné Tóth Róza sírját fekete márványkő jelzi a Csabdi temetőben. Ha megkérdezünk egy Csabdi embert, van-e híres ember eltemetve a temetőben, gondolkodás nélkül vágja rá, hogy igen, Csáfordi Róza, Petőfi szerelme...

Bár a hosszú történet talán inkább csöngei nevezetességek bemutatását indokolná, én most mégis Csabdi község temetőjébe invitállak Titeket; keressétek fel annak a hölgynek a síremlékét, aki 1839-ben elindította Petőfi Sándort a szerelmi költészet útján.

A hölgy sírjától jobbra áll egy kopjafa, az erre vésett legfelső név (vezetéknév és keresztnév, összesen 10 betű) a jelszó.

2012-03-11 06:52:58


Megtalálás: 2012-03-11

2012-01-25 22:09:50
Könnyed és gyors találat.

Megtalálás: 2012-01-25

2011-10-02 16:37:38
Megvan, köszi a játékot. [g:hu 1.3.20]

Megtalálás: 2011-10-02
Compass

2011-03-23 10:19:07
Meglett, köszi... :-)


Megtalálás: 2011-03-23
Közeledünk...
Petán
Módosítások száma: 1

2011-03-22 19:22:32
ok

Megtalálás: 2011-03-22
Kaputyin

2011-02-26 16:02:14


Megtalálás: 2011-02-26
sania

2010-10-10 21:09:39
A "Pörgesd Pedált 4" közben útba esett.

Megtalálás: 2010-10-09
Fazék

2010-08-20 18:45:49
16:13

Megtalálás: 2010-08-20

2010-08-19 18:13:11
15:20

Megtalálás: 2010-08-19
Találat
hz.geocaching

2010-07-17 19:47:07


Megtalálás: 2010-07-17
Frigyes

Bejelentkezés
 
Akciós
GARMIN GPSMAP 62
79 900 Ft.