Koordináta:
N 47°6.897'
E 18°53.526'
Pest megye
Igazolás módja: jelszó
Lórév határán túl, közel a községet Adonnyal összekötő komp kikötőjéhez, már az ártérben található a neogótikus, téglaborítású Zichy-emlékkápolna, amelynek története megér egy ládát.
Görgey Artúr hadvezéri pályájának kezdetén egy országos hírűvé vált szomorú esetet intézett el könyörtelen szigorral. 1848. szeptember vége felé, amikor Görgey működésének színterét Csepel szigetéről a Duna jobb partjára helyezte át, két előőrsi vonalat állított fel Adony - Soponya vidékén, hogy lehetetlenné tegye a Székesfehérvár körül táborozó Jellasics összeköttetését Roth tábornok hadtestével, amely dél felől közeledett. Az előőrsök Soponyán a fehérvári országúton megállítottak egy hintót, amelyben Zichy Ödön és Pál grófok Székesfehérvárról Kálozdra akartak utazni. Zichy Ödön Jellasics táborában többször megfordult, s mivel kocsijában Jellasics törvénytelen kinevezését kihirdető proklamációkat és egyéb gyanús iratokat is találtak, az utasokat bekísérték Görgey főhadiszállására.
Görgey a dolgot igen fontosnak és katonai szempontból veszélyesnek tartotta, rögtönítélő haditörvényszéket alakított, amely Zichy Ödön grófot "mint a haza ellenségeivel szövetkezett hazaárulót" kötél általi halálra ítélte és az ítéletet még aznap este végrehajtatta.
Pál grófot további eljárásra a Pest megyei fő-hadbíróhoz kísérték. Az eset rendkívül nagy port vert fel. Görgeyt sokan hivatalos hatalommal való visszaélés vádjával illették. Voltak, akik azt állították, hogy Görgey ezzel a kérlelhetetlen tettével akarta magára vonni a figyelmet. E korszakkal foglalkozó egyik szakember szerint Zichy utazásának tulajdonképpeni célja az volt, hogy összeköttetést létesítsen Jellasics és Roth között. Görgey rideg és energikus tette ezt megakadályozta.
Zichy Ödön kivégzésének helyszínén a császári család 1859-ben kápolnát építtetett, ezzel próbálva mártír-mítoszt teremteni a gróf köré.
A történetről és a szereplőkről további érdekes részleteket találhatsz ezen az oldalon is.
Ez a láda 2005 májusa óta szerepel a gc.hu oldalon is. A jelszó azonos, ha már megtaláltad korábban, belogolhatod itt is, de jobban örülnék, ha csak a 2010. március 28. utáni keresés eredményét jelentenéd be.
Az első helyeket mindenképpen hagyd meg az új megtalálóknak!
Köszönöm!
- 7.2 km Kevei kastélypark koboldja »
- 7.6 km Ráckevei vár »
- 10.4 km GeoBolt Túra II. »
- 20.1 km A kunszentmiklósi 'cifra' templom »
- 20.6 km Filmes helyszínek - Indul a bakterház »
- 23.5 km Pörgesd a pedált 5. »
- 23.8 km Nem vizi bicikli »
- 24.7 km Nagylóki Piroska-tó »
- 25.8 km Olasz kőfejtő »
- 26.2 km Katonai emlékpark - Pákozd »
-
6.6 km
Szélerömű »
-
7.2 km
Kék Duna Wellness Hotel »
-
9.5 km
Dömsödi strand »
-
10 km
piac »
-
10.6 km
Restaurant »
-
10.6 km
Dunakert Söröző »
-
11.9 km
Művház »
-
12.1 km
Dömsödi versenypálya »
-
12.2 km
József Attila Általános Iskola »
-
12.6 km
Nyomelem táplálékkiegészítők »













