Csehbánya
2010-04-11 | Kincskeresés | ID-24 | GG2581
Jelszó a kápolna mellett álló kőkereszt feliratának első sora (1 szó).

Koordináta:

N 47°10.384'

E 17°40.820'

Veszprém megye

Igazolás módja: jelszó

Csehbánya egy németajkú kis település a Magas-Bakonyban, megkapóan szép környezetben, a Torna patak erdőktől övezett völgyében.

A faluba 4 km hosszú bitumenes út vezet, mely 1963-ban készült el, Városlődnél ágazik el a 8. számú főútról.

A község neve fordítás eredménye, amely az alapítók nemzetiségére, illetve eredeti lakhelyére utal. Latin (officina Bohemica, Hutta vitriaria Bohemica) és német Böhmische Glassschmölze, Böhmisch Hütten) elnevezésekből alakult ki, a Csehbánya helységnév.
Az üveghuta alapítása, és ezzel együtt a település történetének kezdete, 1761-re tehető. Ekkor a pillei (egykori Városlőd) hutamester, Adler Ferdinánd engedélyt kapott a veszprémi püspöktől (a vidék földesurától) egy új huta létesítésére. Az új üzembe magával hozta Pilléről a cseh származású üvegkészítő szakembereket is. Az eddigi kutatások eredménye szerint az üveghuta 1760-1796 között működött. Különböző alakú és nagyságú poharakat, palackokat, valamint kerek ablaküvegeket készítettek fehér és zöld színben. Miután 1796-ban püspöki utasításra, feltehetően az erdők védelmében, be kellett fejezni az üvegkészítést, a munkások egy része Németbányára, Lókútra, Pénzeskútra költözött, de a település Városlőd pusztájaként továbbra is megmaradt. Az 1869-es népszámlálás idején viszont már önálló helységként szerepelt.

Az üveghuta megszűnte után, az itt élők megélhetési forrása a mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás lett, néhányan a bányászatban vagy az iparban helyezkedtek el.

Csehbányán az 1830-as évektől tudunk iskoláról. Ebben az időben a tanulók, szüleik és a tanító egyaránt németül beszéltek. 1963-1975 között történt az iskola fokozatos bekörzetesítése Városlődre. A csehbányai gyerekek ma Városlődre járnak óvodába és iskolába.

Bár Csehbánya jelenleg a Városlődi Körjegyzőséghez tartozik, a község teljesen önálló, az irányítást, a gazdálkodást saját képviselő-testülete végzi.
Városlőd és Csehbánya között csaknem félúton, alig száz méterre a bekötőúttól találhatók a hajdani Hölgykő várának nyomai. A várat, mely a bakonyi erdőispánság egyik székhelye volt, először 1321-ben említik az oklevelek. Utolsó várnagya valószínűleg Giczi János volt. Nagy Lajos 1378-ban kelt oklevele már arról tesz említést, hogy a várat a Karthauzi szerzetesek kapták meg lebontásra a királytól. Köveiből épül fel a városlődi karthauzi kolostor. A hajdani várból ma már csak egy ciszterna nyomai láthatók. A sziklafalon emléktábla idézi az első bakonyi erdőispánságot.

Községünk természeti adottságainál fogva, két részből áll, melyeket egymástól egy kb. 1 km hosszú erdőszakasz választ el.

Az Újtelep és a Fő utca közötti erdőben bújik meg egy kis kápolna, mely Mária tiszteletére épült búcsújáróhely. Búcsúkor, szeptember 12-ét követő vasárnapon ma is sokan zarándokolnak a kápolnához.
A Fő utcában az I. illetve a II. világháborúban elhunytak tiszteletére emlékművet avattak.
Érdekes, szép fekvése miatt sok turista és kiránduló keresi fel Csehbányát és környékét. Látogatott helye a Fekete-erdő, a Hajag-hegy és az Öreghálási turistaház.
Forrás

2012-04-03 08:37:51
Meglett...
Úgy-ahogy...

Köszi...

Megtalálás: 2012-04-03
Petán
Módosítások száma: 1

2011-10-08 16:50:35
csendes, nyugalmas hely...

Megtalálás: 2010-08-08
Access_Denied

2011-05-30 17:14:57
Megtaláltam!

Megtalálás: 2011-05-30
A kápolna
tgb

2011-05-01 13:06:48


Megtalálás: 2011-04-30

2011-04-17 20:09:09
Csehbánya-Újtelepről indultunk. Előbb a kápolnát néztük meg, majd jórészt a kisvasút nyomvonalán haladtunk a harmadik palackig. Tetszettek a komoly töltések, amelyeken helyenként halad a nyomvonal. Különösen pedig az a rész jött be, ahol a sziklába vájták a nyomvonalat egy kb 50 m-es szakaszon. Innen már Pápavár-alja felé indultunk tovább és leereszkedtünk a Fekete-séd völgyébe. Innen újból fel Csehbányára, és a kiinduláshoz Újtelepre.


Megtalálás: 2011-04-17
Hajo

2011-03-27 20:49:07


Megtalálás: 2011-03-26

2010-12-24 02:09:22


Megtalálás: 2010-08-20

2010-12-19 15:35:54
Szűzhavas téli kirándulás, a kápolnánál a forraltbor is előugrott a hátizsákból.

Megtalálás: 2010-12-05
Fazék

2010-11-23 15:03:12
Erdész koma eltévedett
Tüzet talált, elképedett
Látvány arcát megnyújtotta:
Sehol sincs, ki meggyújtotta!


Megtalálás: 2010-11-21

2010-11-21 23:12:15
Csehbányáról indultunk a Fekete-séd ládájának megkeresésére és a kápolna is szerepelt a tervek között. Ha már itt voltunk, ez sem maradhatott ki.

Megtalálás: 2010-11-21

Új megtalálások

Bejelentkezés
 
Akciós
GARMIN Dakota 20
59 900 Ft.