A játék megjelent a .com-on is, GC2788Q azonosítóval, itt található.
A láda sokadik alkalommal ismételten eltűnt. Egyelőre megoldást keresek az eltűnések ellen. Addig is fotózd le a rejteket és küldd el emailben. Válaszban megkapod a jelszót.
Koordináta:
N 47°17.389'
E 19°13.679'
Pest megye
Igazolás módja: jelszó
Ócsán, a Bercsényi utcában, a Skanzen mellett áll Ócsa büszkesége, a román eredetű műemléktemplom, amely a hazai román építészet ránk maradt emlékei közül az egyik legszebbnek mondható. Szinte elképzelhetetlen, hogy ezen épület több mint 700 évet átélt. Falainak egyes téglái még látták a Tatárjárást, az Árpád-kori Magyarországot, a törökök uralmát, a Habsburg uralommal kapcsolatos eseményekről nem is beszélve. Évente turisták tízezrei látogatnak el ide határon belülről és túlról.
Az eredeti templom a XIII. században épült, román stílusban. Az itt letelepedett premontrei szerzetesek építették Boldogságos Szűz Mária tiszteletére. Stílusában nagy hatással volt rá a kortárs esztergomi királyi palota épülete. A Tatárjárás, mint az ország legtöbb településén, itt is hatalmas pusztításokkal járt. A premontreiek elmenekültek, illetve a harcok folyamán meghaltak. Templomukat a pusztító tatárok felgyújtották. A jelentősen megrongálódott templomot a IV. Béla által visszatelepített premontreiek építették újjá, koragót stílusban. Így került Ócsára a csúcsíves stílus. Többek közt ekkor épült a kereszthajó is. A török időkben, a 16. század közepén török mecsetként használták. A fedetlen, rogyadozó épületet az 1560-ban (más vélemények szerint 1620-ban) megalakult református egyház vette birtokába.
1773-tól 1777-ig gróf Teleki József lelkes támogatásával sikerült rendbe hozni, és Isten szavának hallgatására alkalmassá tenni. Ugyancsak gr. Teleki József adományából készült el a mai, barokk szószék és az orgonakarzat. Tornyait 1922 és 24 között a gyülekezet kívánságára egy emelettel megmagasították Foerk Ernő építész tervei szerint. A templom a 150 éves török uralmon kívül számos egyéb kárt szenvedett. 1848-ban a már igen rossz állapotban lévő templom felújítására gyűjtést szerveztek, mely összeget a Szabadságharc kitörése után nem sokkal felajánlottak a haza javára. Az 1870-es villámcsapás megrongálta az 1865-ből való orgonát. 1884-ben tűzzel játszó gyerekek felgyújtották a templomot. 1890-ben a mennyezet nagy robajjal beszakadt, ekkor készült el a sík, vakolt mennyezet, melyet a legutóbbi felújítás alkalmával faburkolatúvá alakítottak. A szentélyeket 1896-ban újraboltozták.
A templomot 1986-tól tíz évre bezárták, hogy mai kifogástalan formájában elkészülhessen. Az épület az 1980-as évekre annyira megrongálódott és elhanyagolódott, hogy teljes felújítást igényelt. A teljes tetőzetet kicserélték, ekkor restaurálták utoljára a szentélyben lévő freskókat, ásatásokat végeztek, melyek során megbizonyosodtak arról, hogy valóban XIII. századi eredetű a templom. Többek közt az egykori oltár alapzatát is megtalálták ekkor. Az ásatások helye ma is látható. Ezen kívül a régi padokat a mostani fűthető padokra cserélték, és rendbe hozták a világítást. A gyülekezet 1995-ben kapta vissza megújult templomát. A helyreállított és megszépült templom Európa Nostra-díjat kapott, ami azt jelenti, hogy napjainkban csaknem eredeti állapotában tekinthető meg, és Európa örökségének méltó tagja. Hazánk legépebben ránk maradt románkori templomai közé tartozik.
Forrás: Bajkó Ferenc, templomok.hu
- 14.3 km Wherigo - Királylány kiszabadítása »
- 14.9 km Első világháborús emlékművek »
- 15 km A hét játékosa: 123456 »
- 15.1 km Köbgyökvonás »
- 15.3 km Hernádon innen-Inárcson túl »
- 15.8 km Fürkész doboz 4-Halmi erdő »
- 15.8 km Koló »
- 16.7 km Gyömrői Beszéd »
- 17.4 km Rocklegendák - Bencsik Sándor »
- 17.8 km Segítő Mária-kápolna »
-
0 m
Ócsai Református Templom »
-
161 m
Ócsai Református Egyházközség »
-
483 m
Katolikus Templom »
-
2.3 km
syngenta »
-
6 km
Felsőpakony vasutállomás »
-
6.4 km
Fagyizó »
-
6.6 km
SPITZ TENYÉSZTŐ »
-
7.4 km
M5-M0 csomópont »
-
7.7 km
M0-ás új átadott szakasza a 4-es útig. »
-
7.9 km
Felsőpakonyra vezető út »


