17. A Hősök tere szabadkőművesei
2010-06-11 | Kincskeresés | Urániusz | GG2684
Vigyázat, 3. fokozatú, extra nehéz játék, rengeteg számolással, beugratós kérdéssel, komplex feladatokkal!
Először a magyar hősök kolonnádjában keresd a párját játék, majd keress a páratlan hét vezér közül egy páratlant, majd a a páros klasszicista épület közül az egyik előcsarnokában a sz. k. ellenes Mária Terézia szobrát, és a végén még azt is megtudhatod, hogy kin lehet gyakorolni a sz.k. kézfogást, sőt azt is, hogy hány szemgolyója van összesen a hét vezérnek.
Mindenesetre azért felemelő érzés teljesíteni ennyi felemelő nagyság között.

Koordináta:

N 47°30.900'

E 19°04.623'

-

Igazolás módja: jelszó

Kevesen tudják, hogy az egész Millenniumi emlékmű komplexum is nagyrészt szabadkőműves alkotók műve. Kezdve a sz.k. miniszterelnök Wekerle Sándorral, aki a sz.k. Kisfaludi-Stróbl Zsigmondot bízta meg az építés vezetésével, a főszobrász pedig a szintén szabadkőműves Zala Györgyvolt, aki nem csak Gábriel arkangyalt alkotta , de a Háború, és a Béke kocsiját is, sőt a Hét vezér szobrot, no meg a hősök Pantheonjából további két szobrot, és jóval több domborművet is.
Ergo: szinte az egész Hősök terét Ő szoborta.

JELSZÓ: Megfejtéséhez érdemes tudni a következőket, vagyis azt, hogy melyik hősünk szobrát, melyik szabadkőműves szobrász alkotta, íme:

Szent László: Telcs Ede
Nagy Lajos: Zala György
Hunyadi János:Margó Ede
Mátyás király: Zala György
Bethlen Gábor: Vastagh György
II. Rákóczi Ferenc: Kisfaludi-Stróbl Zsigmond
Kossuth Lajos : Kisfaludi -Stróbl Zsigmond


JELSZÓ:
1. A Pantheon 14 hőse közül az első tízből kell azt a két szobrot kiválasztanod, melynek alkotója megegyezik a szobor alatti dombormű alkotójával, majd a sorszámukat sorrendbe leírnod. / 2 karakter /

2. Az így megkapott két szobor alatti domborműveken add össze az emberalakok számát.


Ezután keresd meg az egyetlen, szabadkőművest ábrázoló szobrot.

Segítség: Alkotója megegyezik az alatta lévő dombormű alkotójával, de nincs az előző megfejtés között. De keresheted a szabadkőműves játéksorozat 5. játékában is.



[B] 3. Az egyetlen szabadkőművest ábrázoló szobor alatti domborművön számold meg a síkból teljes terjedelmével, azaz 3D-san kiálló KÉZFEJEK számát (X), és vond ki belőle azon kézfejek számát, melyeken szabadkőműves kézfogást lehet gyakorolni (Y). A jelszóba is így írd: X-Y


. 4. Keresd meg a A HÉT VEZÉR SZOBORCSOPORTBAN azon "tözsfőnök"nevét, aki legközelebb áll lovával az iménti magyar szabadkőműveshez.

[B]5. Számold meg összesen hány szemgolyóját formázta meg Zala a hét vezérnek, majd írd be a számot.


Ezután keresd fel a téren az egyik klasszicista épületet, amelynek előcsarnokában megleled Mária Terézia szobrát. Ezért még fizetni nem kell, sőt a biztonsági őrök is nagyon készségesek, még fotózni is engednek...persze ne sokat...

6.Ki a Mária Terézia szobor alkotója?

7. a szobor előtti információs tábláról írd be a jelszóba az évszámot, majd a két számnevet.



Ha végeztél, akkor a múzeum lépcsőjére leülve nyugtázhatod: szép munkát végeztél, és munka utáni pihenésként akár el is filozofálhatsz azon, hogy a világ tele van ellentmondással, pl. ez a Mária Terézia is: bár császár férjeura maga is szabadkőműves volt, de az uralkodónő az egyik legnagyobb szabadkőműves üldöző hírében állt.
Egy alkalommal a jezsuiták felbujtására a bécsi rendőrkapitányt utasította egy páholy leleplezésére, és feldúlására, a helyszínen azonban olyan illusztris vendégeket talált, akiket kénytelen volt szabadon engedni, csak a kis halak kerültek börtönébe. A másik ellentmondás, hogy a leírtak ellenére Mária Teréziát mégis egy szabadkőműves öntötte bronzba.


A Hősök terén nem csak gördeszkásokkal, hanem randira váró fiatalokkal is találkozhatsz, sőt, ha szerencséd van még csinos lányok is megkérhetnek, hogy fotózd le őket.
Tehát,ha nem sikerül első nekifutásra megfejtened a jelszót, talán sok minden kárpótol ezért.

Sok türelmet, és kellemes nézelődést!

2010-09-20 10:22:51
reloaded...

Megtalálás: 2010-09-20
halaszkiraly

2010-06-22 14:32:35
A nagy fórumos flame kedvet adott egy szk játék felkereséséhez. Hogy márcsakazértis :D Én mondom, hogy csináljátok inkább ti is, mint, hogy itt ölitek egymást.
A körítéssel nem törődve ez egy tök egyszerű játék. Mondjuk kár, hogy csak game és nem GPSGame, hiszen a táskából elő se kellett vennem hozzá. Egyáltalán nem nehéz, pláne nem extra nehéz és számolás is alig van benne, beugratós kérdést pedig nem is találtam.

Minden viszonylag simán ment, MT szobrának helyére is sikerült rögtön ráérezni.
A kézfogást bár elsőre elrontottam, de aztán gyártottam egy elméletet, hogy ők biztos bal kézzel csinálják. Ez lehet, hogy elvi hibás, de gyakorlatilag helyes megoldást adott. És ez a lényeg, ha kell a pont! :))

Megtalálás: 2010-06-22
Szab
Módosítások száma: 1

2010-06-20 06:57:00
Segítséggel lett meg!


Megtalálás: 2010-06-20
sereva
Módosítások száma: 1

Új megtalálások

Bejelentkezés