Hit kovácsai 2.
2011-10-14 | Kincskeresés | Fürkészek | GG3176
Te benned bíztunk eleitől fogva!

Koordináta:

N 47°25.824'

E 19°02.261'

Budapest

Igazolás módja: jelszó

Szeretnénk Nektek bemutatni még egy egyszerű, de impozáns épületet! Ez a Budafoki Református Templom.

Mindig is egyszerűségéről és hitbéli életükről ismertük meg a reformátusok templomait. Teljesen megújították a katolikus egyház tanításait azzal, hogy visszatértek a biblia tanításaihoz. Ezzel elhagyták a hozzátett, kicsinyhitűségből született emberi tanításokat és szertartásokat.

A Budafoki Református Templom 1927-ben épült. Akkor, amikor az ország egy vesztes háború után próbált felócsudni, amikor általánossá vált a "minden mindegy" állapot, a budafoki hívek élniakarásukat bizonyították a templomépítéssel.

Amikor a trianoni béke sok százezer magyarnak adta kezébe a vándorbotot és kényszerítette szülőföldje elhagyására, sokan telepedtek le Budapest környékén. Egy részük a budafoki barlanglakásokban talált otthonra és próbált új életet kezdeni. Ezeknek az embereknek azonban nemcsak kenyérre, hanem lelki táplálékra is szükségük volt. Éppen ezért különösen tragikus helyzetet teremtett az a tény, hogy lelkipásztor híján másfél év alatt három Budapestről kijáró vallástanár vezette az egyház ügyeit.

A gyülekezeti élettel még némileg törődő híveknek 1922-ben történő meghívására foglalta el 1922. július 16-án a budafoki lelkipásztori állást Demjén István , a szerbek által Keveváráról, a régi Bánátból kiűzött református lelkész.
Reményét és Istenbe vetett tántoríthatatlan hitét azonban nem vesztve szívvel-lélekkel, fáradhatatlan munkával, nagyszerű szervezőkézséggal látott munkához ebben a fizikailag és lelkileg is sivár világban, amely Budafokon fogadta őt.

Ez a szegény gyülekezet hallatlan terhet vett magára, amikor elhatározta, hogy templomot épít Isten dicsőségére, igéjének hallgatására. Ez év 52 vasárnapjából 18 alkalommal utazott el a lelkipásztor a presbiterekkel az ország minden vidékére, hogy Demjén István prédikálása után a presbiterek néhány óra alatt házról-házra járva gyűjtsenek a templomépítés anyagi alapja számára. Szinte fillérenként gyűlt a pénz.
A munka folyt, a falak emelkedtek, mind szebben bontakozott ki a hatalmas terv, úgyhogy december elejére már a csillagok is felkerültek a tornyok tetejére.

Az ünnepélyes felszentelésre 1927. október 2-án került sor. Fennségesen szép ünnepség volt.

Röviden erről lenne szó. Ha kíváncsi vagytok a többi történelmi tényre, akkor fürkésznetek kell!

A rejtés nagyon egyszerű, ezért nem is adunk hozzá segítséget. Hidd el a kütyü jól jelzi!

Jó kirándulást!

2012-05-17 16:29:09
Aranyos kis rejtés, köszönöm

Megtalálás: 2012-05-17
kectam

2012-05-02 22:02:14


Megtalálás: 2012-05-02

2012-04-29 19:44:34
Tényleg egyszerű, de jó rejtés.
Köszi!

Megtalálás: 2012-04-29
LionDaddy

2012-04-11 19:09:09
Gyalogosan, aniko77 társammal közös találat.
Köszönet a rejtőnek.
aniko77, markovicsa

Megtalálás: 2012-04-11
markovicsa

2012-03-10 18:33:56
számunkra kedves Budafok, ide jártam iskolába például

Megtalálás: 2012-03-10

2012-03-04 22:33:44


Megtalálás: 2011-12-22

2012-02-26 18:35:50


Megtalálás: 2012-02-26

2012-02-15 14:43:34
A túloldalon dolgozom lassan két hete.A lehető legrosszabb időjárást választottam,de amit másnapra betervezek annak úgy kell lenni!!!


Megtalálás: 2012-02-15
mazsola069
Módosítások száma: 1

2012-02-12 13:35:19
Ma Érdről hazafelé még levadásztam két -számomra- új játékot. Ez volt a másik.
Érdekessége számomra a jelszónak van, egy bizonyos betűt elsős koromban valami fejlövés miatt úgy mondatm ki, mint ahogy a jelszóban van.Édesanyám legnagyobb bánatára... :-))
Köszönöm a rejtést!

Megtalálás: 2012-02-12
Gábor75
Módosítások száma: 1

2012-01-27 19:54:26
Szép kis templom.

Megtalálás: 2012-01-27

Új megtalálások

Bejelentkezés
 
Akciós
GARMIN Oregon 450
84 900 Ft.