Egyszer volt, hol nem volt, volt három vándor. Felkerekedtek, hogy eljussanak egy távoli vidékre. De ez a távoli vidék olyan távol volt, hogy gyalog sosem értek volna oda, így hát elhatározták, hogy vonattal mennek. A három vándorból mind a három emlékezett rá, (mivel tapasztalt vándorok voltak) hogy a vonat vascsíkot hagy maga után amerre elhalad, ezért elindultak megkeresni a vascsíkot. Tapasztalatuk szerint a vascsík mindig töltésen fut, így először a töltést keresték meg, majd elindultak árkon, bokron és töltésen keresztül a csík után. De a csík csak nem lett meg. Pedig nyomát több helyen is megtalálták. A patakokon átívelő hidakon keresztül, játszi könnyedséggel küzdve le a mélységet haladtak előre. Igaz, hogy volt olyan híd is, ahol a leküzdés csak nehézCACHEen sikerült, mivel egy bizonyos Matuska Szilveszter nevű vándor már megelőzte őket. Útközben ehhez hídhoz varázslatos hengert rejtettek a derék vándorok, az utánuk következőknek. Hőseink csak mentek és mentek, de a vonat és a maga mögött hagyott vascsík csak nem lett meg. Már-már a feladás gondolatával játszottak, egye meg a fene ezt az átkozott vasparipát, menjünk inkább busszal, mondták. Ekkor az égiek meghallották fohászukat, s lám a sűrű bozótból megpillantották az országutat. Itt már csak feltartott hüvelykujjal kell várakozniuk egy kicsit, és ha szerencséjük lesz, eljutnak a távoli vidékre. Abban azonban mind egyet értettek, hogy érdekes és izgalmas kalandban volt részük. Aki nem hiszi, járjon utána!