Papok padja
2014-03-31 | Kincskeresés | halindaattila | GG3740
A mai városháza előtti területen állt akkor a római katolikus templom, s mellette volt a Krúdy által is megírt Papok-padja.

Koordináta:

N 47°57.306'

E 21°42.984'

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Igazolás módja: jelszó

A valamikori padon, amelynek ülőkéje felhajtható volt és a támlájához lehetett lakatolni, hogy más ne ülhessen rá, a település katolikus, evangélikus és református papja, valamint a zsidó hitközség rabbija üldögélt gyakran, s beszélgetéseiken persze mindig téma volt a megyeszékhelyi cím kiváltotta fejlődés. A növekvő városnak piactérre is szüksége volt, így aztán lebontották a katolikus templomot, valamivel távolabb, a megnövelt tér keleti oldalán 1904-ben épült helyette új, a már korábban bemutatott kéttornyú imaház, a mai Magyarok Nagyasszonya római katolikus társszékesegyház.

A Papok-padja is eltűnt, de nemrégiben mása visszakerült régi helyére. A tölgyfából rótt pad mellé tábla is készült, melyen a Papok-padjának története olvasható.

Jelszó a megadott koordinátán a pad háttámláján, hátul olvasható felirat.

2021-05-22 10:01:54
Megtaláltam, köszönöm a lehetőséget

Megtalálás: 2021-05-22
Hegyó

2015-07-22 07:24:04
+

Megtalálás: 2015-07-19
Quatermain

2014-11-10 20:14:45
Nyíregyházi keresgélés közben ez is meglett.
Köszi a rejtést!

Megtalálás: 2014-11-09

2014-10-29 15:28:11


Megtalálás: 2014-10-29
sagabi

2014-09-13 11:23:25


Megtalálás: 2014-09-13

2014-06-05 14:39:43


Megtalálás: 2014-06-05
Szti

2014-05-25 20:50:11
Köszönjük a rejtést!

Megtalálás: 2014-05-24

2014-05-24 08:58:05
Megvan, köszi a játékot. [g:hu 1.4.30x]

Megtalálás: 2014-05-24
kanyazoltan

2014-05-16 01:43:31
Kerékpáros ládázásra indultam a végeredmény 107 gg-s játék 16 hu-s és pár com-os láda lett, kereken 130 db.:-) Igaz így túl sok fényképet nem készíthettem, mert a fényképező aksi véges kapacitású.:-( Azért mindenütt igyekeztem párat készíteni.
Remek kis pad, de nem próbáltam ki, hisz volt még pár ládám hátra.:-)

Megtalálás: 2014-05-07

2014-05-01 15:19:20


Megtalálás: 2014-05-01
katika59

Új megtalálások

Bejelentkezés