Román hősi emlékmű
2014-04-03 | Kincskeresés | halindaattila | GG3792
A Morgó temető előtti parkban, a Pazonyi téren, (egykori Marx tér) szép környezetben emelkedik a Román hősi emlékmű.

Koordináta:

N 47°57.838'

E 21°43.340'

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Igazolás módja: jelszó

A Román Népköztársaság ajándékaként 1960-ban avatták fel. Szép fehér márvány obeliszk előtt talapzaton áll egy bronzból készült román katona, jobbjában természetes mozdulattal puska, míg erősen felnyújtott baljában saját feje fölé tart egy tölgyfaágat. Arca jellegzetes, s mértéktartóan patetikus. Az emlékmű mindkét oldalán volt egykor egy-egy bronz dombormű, mára csak a bal oldali rohamjelenet maradt meg, míg a jobb oldali felszabadítási jelenetet később eltávolították. A rohamot ábrázoló dombormű főalakja lobogó katonaköpenyével kitölti a felület nagy részét. Előttük, a dombormű síkban mögöttük, egy zászlóvivő rohamlépésben terpeszt, hátrafordulva. A zászló hosszan leng, a jobb oldali hátsó síkban lévő baljával erősen előremutató katonáig.

A felszabadítást ábrázoló dombormű a következő jelenetet ábrázolta.
A felszabadítást a román katona és magyar munkás kézfogása jelképezte. A széles állású két alakot többen is körülvették, a magyar népet egy fején korsóvivő, népviseletbe öltözött lány, és egy, a válláról lelógó subával ábrázolt öreg paraszt képviselte.

A talapzaton a következő felirat olvasható: "Városunk felszabadulásáért 1944 októberében hősi halált halt háromszáznyolc román hősi halott emlékére emelte Nyíregyháza Városi Tanács."

Jelszó a megadott koordinátán a talapzaton megtalálható szöveg, utolsó négy karaktere.

2022-03-03 19:07:20
Köszönjük a rejtést.

Megtalálás: 2022-03-03

2021-07-03 07:30:40
Köszönöm a játékot!

Megtalálás: 2021-06-30
kectam

2020-06-03 19:22:35
Köszönöm!

Megtalálás: 2020-06-03

2014-12-28 22:32:38


Megtalálás: 2014-12-28
sagabi

2014-09-27 16:21:25


Megtalálás: 2014-09-27
Szti

2014-07-10 22:17:17
Köszönjük.

Megtalálás: 2014-07-10

2014-07-02 19:47:01
Köszi

Megtalálás: 2014-07-02
katika59
Módosítások száma: 1

2014-05-21 02:00:46
Kerékpáros ládázásra indultam a végeredmény 107 gg-s játék 16 hu-s és pár com-os láda lett, kereken 130 db.:-) Igaz így túl sok fényképet nem készíthettem, mert a fényképező aksi véges kapacitású.:-( Azért mindenütt igyekeztem párat készíteni.
Itt rosszul gondolkoztam, így eshetett meg, hogy úgy gondoltam megvan a jelszó, majd az emlékmű gps kombó képet úgy készítettem el, hogy az a rész ne látszódjon, aztán a jelszót nem fogadta el a rendszer, Attila kisegített a jelszóval, ekkor világossá vált számomra, hogy a szobor gps kombó képen pont a jelszó virít.:-) köszönöm a rejtő gyors segítségét.:-)

Megtalálás: 2014-05-07

2014-05-03 10:56:50
Megvan, köszi a játékot. [g:hu 1.4.30x]

Megtalálás: 2014-05-03
kanyazoltan

2014-04-21 07:02:55


Megtalálás: 2014-04-21
sereva

Új megtalálások

Bejelentkezés