Buj Református templom
2014-04-20 | Kincskeresés | halindaattila | GG3912
Szabolcs megyei húsvéti ládasorozat. HUNGARY SZSZB # 2

Koordináta:

N 48°06.052'

E 21°39.123'

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Igazolás módja: jelszó

Megközelítése

A Közép-Nyírségben, Nyíregyházától északra, mintegy 24 km távolságra található település. Viszonylag jól megközelíthető alsórendű úton és keskeny nyomközű vasúton egyaránt.

Természeti környezet

Éghajlata mérsékelten meleg, de közel a mérsékelten hűvöshöz. A falu határában folyik a Lónyai-főcsatorna, mely a Tiszába torkollik. Erdőtársulásainak nagy részét akácosok és nemes nyárak alkotják. Elenyésző területen találkozhatunk tölggyel és lágy lombúakkal is. A nyílt társulások közül a homokpuszta-rét jellemző, de megtalálható a hamuvirág és a réti angyalka is.

Településtörténet, néveredet

A falu neve először (Buly-Buli) 1327-ben tűnik fel, amikor Olaszi János a későbbi boldogkői várnagy (Abaúj megye) itteni részét Simon fia Pálnak és Miklós fia Demeternek átadta.
A birtoklási viszonyokból, részben pedig a határába beolvadt, foglalkozást jelző (Solymos, Szántótelek, Kovácsi) helynevekből ítélve azokkal együtt várispánsági birtok lehetett. A XVI. században birtokos Buji család köznemesi állapota is ezt a feltevést erősíti meg. A család tagjai a nemesi megye tisztségviselői között gyakran szerepeltek.

Település jellege

A település jellegét illetően többutcás, szalagtelkes nagyközség. A falu szerkezetét az ÉK-DNY irányú Fő utca és az azzal párhuzamosan nyugatra fekvő Posta utca szabja meg. A falu északi részét Felvégnek, a déli részét Alvégnek nevezik. A faluban a földművelés a Lónyai-csatorna megépítése (1882) előtt is jelentős volt. A századforduló óta több utcát is nyitottak. A község határába olvadt az egykori Pethlend falu.
Az aránylag keskeny telkeken a lakóházak az utcára merőlegesen épültek. A ház mögött van az istálló (esetleg a házzal egy fedél alatt), lejjebb a tyúkól és a disznóól. A népi építészeti lakóházak háromosztatúak, esetleg hozzátartozott egy kamra is. A falazat döngölt földből vagy villából rakott sárból készült. A házak általában oldaltornácosak.

A szobában csonka kúpszerű búbos kemence állt, amelyet a szabad kéményes konyhából fűtöttek. A házak korábban nádtetősek voltak, a '30-as évektől a nádat cserép váltotta fel. A gazdasági épületekre jellemző, hogy az istálló vert falú, nyeregtetős, cserépfedeles épület, amely három részre (lóistálló, tehénistálló, kocsiszín) tagolódik. Az istálló mögött alakították ki a tyúkólat és a disznóólat. Régebben sok helyütt csűr is volt. A dohánypajta (hodály) szerkezete akácfából készült, deszka- falazattal. A népi építésű épületek közül említésre érdemes a Rákóczi út 27. és 31. szám alatti lakóházak.

Református templom

A Rákóczi utcán álló műemlék jellegű, késő barokk református templom a XVIII. század harmadik harmadában épült.
1580 körül építették az első református templomát, amely a gávai út felső részén állt. Ez a régi templom 1720 körül leégett, utána fatemplomot építettek. Már az előző templom mellett is állott harangláb, de 1771-ben új fatornyot állítottak a templom mellé.
A fatemplom 1773-ban leégett, így szükségessé vált egy maradandó kőtemplom építése. 1802-26 között készült el a nyugati homlokzat előtti torony. 1875-76-ban magasították a falait, ekkor nyerte el mai formáját, s készültek el padjai.
A négyszintes, falpillérekkel tagolt, eklektikus jellegű órapárkányos torony klasszicizáló stílusú, 28 méteres magasságával messze kiemelkedik a környezetéből. Acélharangját Bochumban készítették. Anyakönyve 1773-ból maradt fenn.
Felszerelései közül a követkők emelhetők ki: kenyérosztó tányér, bécsi mesterjeggyel ellátott; ezüst és ón kelyhek, boros kancsó, úrasztali kendő.

Görög katolikus templom

A másik műemlék jellegű épület az egyhajós, egyszerű falusi görög katolikus templom a Béke utcán.
Az 1720-as faluösszeírás szerint a lakosság teljes egészében "rutén". Az 1744-es ungvári conssriptio az egyházat ősi alapításúnak mondja, az ugyanebből az évből származó birtokösszeírás szerint a faluban orosz templom és pópa volt. 1817-ben az új templom költségére Krájnyik Sándor földesúr földeket és réteket adott.
A római katolikusokkal közös használatban lévő templomot még abban az évben lebontották és az új görög katolikus templomot 1825-ben szentelték fel. Anyakönyve 1872-től maradt fenn. A templom jellege: utcasorban álló, egyhajós, homlokzati tornyos, egyszerű, klasszicizáló falusi templom.
Berendezései közül az ikonosztáz 1817-ben készült klasszicizáló stílusban. 1851-ben és 1914-ben renoválták, majd 1974-ben az egészet (szakszerűtlenül) restaurálták. A szószék klasszicista stílusú, az 1820 körüli időkből való. A húsvéti gyertyatartók szintén klasszicista stílusúak, fából készültek az 1820-as évek körül.
Római katolikus templom
A községben élő latin szertartású katolikusok 1817-ig a görög katolikusok templomát használták, plébánosuk Tiszabercelről járt át misézni. Miután a régi görög katolikus templomot lebontották és az újban nem engedélyezték a római katolikus oltár felépítését, saját római katolikus kápolna építése vált szükségessé, mely 1826-ban készült el Kornis József földesúr és Fischer érsek költségén, szilárd anyagból, fatoronnyal.
E kápolna helyén épült fel 1901-ben a Komis család kriptáját is tartalmazó mai templom. Plébániája 1929-ben lett önálló, anyakönyve 1928-tól van.
A templom jellege: késő eklektikus stílusú, egyhajós homlokzat előtti toronnyal, félköríves záródású szentéllyel. Berendezései közül a főoltár a régi nyíregyházi római katolikus templomból származik, aminek lebontásakor került mai helyére. A klasszicista oltárépítmény a XIX. század első feléből való. A mellékoltár valószínűleg a régi kápolna főoltára volt, XVIII. század végi késő barokk munka. A szószék a XIX. század első feléből való. Település lakosságszáma: 2289 fő

Törik-szakad csárda

Irodalomtörténeti érdekesség, hogy az Ibránytól Buj felé vezető úton, a 15-ös kilométerkőnél állt valaha a Törik-szakad csárda", amely egyik színhelye Jókai Mór Egy magyar nábob" című regényének.

Településen még megtalálható:
Kossuth Lajos emlékműve
Hősi emlékmű

GPS nélkül keresőknek az adott pont címe: Buj Béke ut "Y" elágazásában.

Jelszó: a megadott koordinátán található ládában, a hátsó bejárathoz közeli örökzöld bokor sorban. (kerítéstől a negyedik bokor)

Pótjelszó: A templom észak-keleti sarkán lévő villámhárítóján laminált lapon.
Kérem mind a két helyen a gondos visszarejtést.

2015-08-09 18:48:36
Köszi!

Megtalálás: 2015-08-09
Puszkany

2014-09-04 12:59:02
Megvan, köszi a játékot. [g:hu 1.4.30x]

Megtalálás: 2014-09-04
kanyazoltan

2014-08-14 15:59:22
Köszi Attila!
Az észrevételem privátban.

Megtalálás: 2014-08-14
katika59

2014-07-22 13:05:56


Megtalálás: 2014-07-22
sereva

2014-06-01 23:32:42
A mai nap 1. SzSzB-s ládája.
Köszi =)

Megtalálás: 2014-06-01
haywire

2014-05-25 23:58:59
Köszönet a logbookban a piros 1-es és a piros csíkért amire a nevem írhattam.:-)
Itt azt hiszem meg kellett dolgoznom a piros1-ért, hisz a kapu zárva volt. Azért megtaláltam a rést a pajzson és bejutva gyorsan logoltam is.:-)

Megtalálás: 2014-05-24

Új megtalálások

Bejelentkezés