Kállósemjén
2014-04-20 | Kincskeresés | halindaattila | GG3916
Szabolcs megyei húsvéti ládasorozat. HUNGARY SZSZB # 6

Koordináta:

N 47°51.574'

E 21°55.439'

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Igazolás módja: jelszó

Elhelyezkedés, természeti környezet

A Közép-Nyírségben, Nyíregyházától délkeletre, mintegy 23 km távolságra található település. Elérhető közúton és vasúton egyaránt, területét átszeli a Nagykállónál leágazó alsórendű út és a Nyíregyháza-Mátészalka vasútvonal. Éghajlata mérsékelten meleg, de közel a mérsékelten hűvöshöz. A község határában a Mohos-tó természetvédelmi terület, jellegzetessége az ingó láp és a mocsári növények. Legelője is védett a botanikailag érdekes növénytársulások miatt. Erdőtársulásait akácfák és nemes nyárak alkotják. Kisebb területeket borítanak a tölgyesek és a fenyők. A nyílt társulások közül a homokpuszta-rét jellemző, de megtalálható a hamuvirág, a réti angyalka is.

Településtörténet, néveredet

A települést az ősfoglaló Balog-Semjén nemzetség alapította a XI. században. Első írásos említése 1271-re tehető, amikor V. László vásárjogot biztosított a falunak.
Neve a Simeon név magyar változata. Megkülönböztető jelzőjét a szomszédos Nagykállótól kapta. 1549-ben már Kálló Semian néven említik.
Kállósemjén tipikus főutcás település, a főutcához északi és déli irányból kapcsolódik a többi utca. Település lakosságszáma: 3736 fő

Görög katolikus templom

Legrégibb műemléke az 1317 körül Szent Miklós tiszteletére felszentelt templom.
A középkori eredetű épület építési ideje a források ellentmondásossága miatt bizonytalan. A feltehetően XV. századi, gótikus eredetű templomot a betelepített görög katolikus lakosság a XVIII. század végén alakította át barokk stílusban.
Támpilléres, gótikus szentélye déli oldalán befalazott gótikus ablak nyoma vehető ki. A templombelső hangulatát a XIX. században készült neobarokk festés és a gazdagon faragott ikonosztáz adja meg.

Kállay-kastély

A Kölcsey u. 4. sz. alatt áll a volt Kállay-kastély (Kölcsey u. 4.), amit védett hársfasor alatt közelíthetünk meg. A műemlék jellegű épületet 1763-ban Kállay György építtette a nagykállói megyeháza építésze, Salvator Aprilis irányításával.
A barokk kastély korai magva a középső hat helyiség az előcsarnokkal. A keleti szárny végét, az emeletes teraszos részt a megyeházát utánzó részleteivel, kőbábjaival a XIX. század elején illesztették az épülethez.

Kállay-kápolna

A parkban szerényen meghúzódó egyszerű, mediterrán jellegű, a XVIII. század második felében barokk stílusban épült kápolna, az alatta lévő kriptával a Kállay család temetkezési helye volt. 1993 tavaszán itt helyezték Kállay Miklós volt miniszterelnök földi maradványait végső nyugalomra.

Kastélypark

A ma üresen álló kastély parkjának háború után megmaradt része megyei védettséget kapott, a kastélyhoz tartozó park a benne lévő hársfasorral természetvédelmi terület.

Wolkenstein-kastély

A közútról a templomnál balra fordulva, a házak mögötti térségen, a piacnál látható egy emeletes, bejárata előtti oszlopos előcsarnokkal épített, bástyatornyos fenséget sugárzó épület.
A Wolkenstein-kastélyként számon tartott kúriát a Kállayak feltehetően a XIX. század közepe táján építették; ez volt a kisebbik kastélyuk, amely csak az 1920-as években került a mai nevét adó család tulajdonába.
A háború után magtárrá alakították. Sokáig romos állapotban, lakatlanul volt, de a közelmúltban megkezdődött a felújítása.

Gyulaházy-kastély és parkja

Nevezetes épülete a községnek bár nem műemlék a volt Gyulaházy-kastély. Parkja megyei védettségű természeti érték.
Bár a háború utáni pusztítást tájidegen fenyőkkel igyekeztek pótolni, a régi kertből egy vén akác s egy-két kislevelű hárs megmaradt. A szépen gondozott park közepén álló épületben jelenleg elmegyógyintézet működik.

Mohos-tó

A Mohos-tó - mely a községhez tartozik - mintegy 25 hektáron elterülő természetvédelmi terület. Már Kitaibel Pál érdeklődését is felkeltette az Alföld egykori lápi vegetációjának gazdag lelőhelye és utolsó ingólápja.
1796-ban végzett itt megfigyeléseket. A Nyírség ősi vízivilágát, az ún. "nyírek" úszó szigeteit ma már csak ez az egyedüli kis tó képviseli. A tó nagy homokbuckák keze ékelődött, suvadással keletkezett és 2-3 méter mély.
Ez az utolsó nagy kiterjedés ingóláp tőzegpáfránnyal, ritka ősi mocsári növényekkel, moszatfajtákkal. A védettséget azóta további területre is kiterjesztették; jelenleg 41 hektár áll védelem alatt.

És ha már ott jársz, el ne feledd felkeresni az inverzkessing játék két közeli ládáját a GC KKK ládát [link], és a GC WGK ládát. [link]

Jelszó: a megadott koordinátán található ládában, egy tujafa északi oldalán.

Pótjelszó: a N47 51.575 E21 55.426 koordinátán egy tujafa északi oldalán.

2014-07-21 18:17:42
Köszi! :)

Megtalálás: 2014-07-20

2014-07-20 21:33:35
Bereg Kupa után ezt is megkerestük, bár már elég fáradtan. :)
Sokszor elmentem itt kocsival, most volt még egy ok, hogy megálljak és megnézzem ezt a kicsiny parkot. :)
Köszi =)

Megtalálás: 2014-07-20
haywire

Új megtalálások

Bejelentkezés