Hajdúszoboszló - #18
2015-06-02 | Kincskeresés | Hajdúszoboszló | GG4506
Szent László Római Katolikus Templom

Keresd a jelszót az információs táblában!

Koordináta:

N 47°26.566'

E 21°23.425'

Hajdú-Bihar megye

Igazolás módja: jelszó

A Római katolikus templom belsejét díszítő freskók Takács István egyházi művész munkája, mely a 30-as években készült. Az alkotás az egyházi témákat ötvözte a város életét meghatározó adottságokkal, mint a gyógyvíz megtalálása, vagy a Hortobágy közelsége. A Bocskai utcában található katolikus templom eme freskókkal Hajdúszoboszló egyik egyediségének számít. A templom érdekessége, hogy II. János Pál, mint krakkói érsek is járt ebben az egyházi szentélyben.

2018-06-21 02:39:59
Hajdúszoboszlón jártunk, hisz a Deocaching ide szervezett egy remek eventet. miközben a néppel a com-os ládákat szedegettük az útba eső GG-s játékokat is összeszedtem Kangával és Dáviddal. Az elején nem igazán találtuk a logbookot és a jelszót, pedig mindent tüzetesen átnéztünk, majd az egyiknél meglett, ekkor már tudtuk, hogy az előzőkből már hiányzott a logbook, hisz azon tereptárgyakon is néztük ugyanott és nem volt semmi. Sereva szerencsére kisegített a hiányzó jelszavakkal, amit ezúton is köszönök. Azért jó móka volt tetszett.

Megtalálás: 2018-04-15

2016-03-25 00:02:21
Kerítésen belül van, ezért nincs annyira szem előtt, mint a két múzeumos, azok nincsenek is meg!
Köszi a rejtést!

Megtalálás: 2016-03-25

2016-02-08 08:28:30
Végre megint van egy teli rejtek!

Megtalálás: 2016-02-06
NaSza

2015-07-09 14:29:35


Megtalálás: 2015-07-09
kectam

2015-06-09 19:45:29


Megtalálás: 2015-06-09
sereva

Új megtalálások

Bejelentkezés