Zubogy
2009-01-15 | Kincskeresés | bolyak | GG748
Szerintem az egyik legszebb templom az országban.

Koordináta:

N 48°22.856'

E 20°34.537'

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Igazolás módja: jelszó

Zubogy község neve szláv eredetű, névadója valószínűleg "Zbud" szláv származású ember volt. Az egykori Gömör vármegyéhez tartozó település létrejöttét a XII. század második felére valószínűsítik a történészek.
Az erdős, mocsaras vidék földművelésre alkalmatlan volt, a honfoglaló magyarok nem szállták meg, így az a király tulajdonába került. Hogy nagy számú szláv lakosság élhetett itt, bizonyítják a környékünkön található szláv eredetű földrajzi nevek is.
Egy oklevél tanúsága szerint a faluban fából épült házak álltak, amelyeket el lehetett szállítani. Ez alól csak a templom volt kivétel.
Az első plébánia templom feltételezések szerint a XII.- XIII. században, román stílusban épülhetett. Funkciójának megfelelően kiemelkedett a többi lakóépület közül, ez volt az egyetlen kőből épült építménye a falunak.
A XV. században került sor a templom átépítésére, a szentélyt elbontották, helyére sokszögzáródású, késő gótikus szentélyt építettek, déli falában két mérműves ablakkal. Nem sokkal ezután a szentélyt külső támpillérekkel erősítették meg. A nyújtott boltozat hatására a falak valószínűleg megrepedtek, szükségessé vált a megtámasztásuk.
A sorozatos török támadások miatt a falu csaknem teljesen elnéptelenedett, a templom majdnem összedőlt.
Valószínűleg hosszú ideig romokban hevert az épület, az újjáépítésre 1710 körül kerülhetett sor, felhasználva a régi alapokat és a megmaradt falrészeket. A munka befejezését jelzi az 1726-os évszámot viselő, 73 darab fenyőfa pallóból álló festett famennyezet.
Az 1750-es években két nagyméretű ablakot vágtak a hajófalba, és szélfogót építettek a bejárat elé, s egyszerű harangtorony készült a templom mellett. A legjelentősebb munka talán az új berendezés elkészítése volt 1758-ban. Két jolsvai asztalos, Contra András és fia, Mátyás készítette a padokat és a szószéket.
Az átalakítások után Zubogyon szinte megállt az idő. A templom ma is lényegében az 1758-ban kialakult formájában áll előttünk.

A templom általában zárva van, de közvetlenül mellette van a lelkészlak, szívesen megmutatják belülről is.

A jelszót a templom falán, egy bokor (talán aranyeső, pontosítsatok ha levelesen látjátok) takarásában lévő műemlék táblán találod. A második sor utolsó szava.

2023-10-09 14:02:29
Köszönjük a rejtést.

Megtalálás: 2023-10-01

2014-04-24 20:49:32


Megtalálás: 2014-04-19

2014-04-22 15:34:46
A hétvégén a környéken garázdálkodtam, így ez is útba esett, szép kis templom és a fa harangláb sem semmi.

Megtalálás: 2014-04-19

2012-04-09 21:30:45
A Szlovák-karszt területén zsombolyoztunk, erre vitt haza az utunk. Kedves kis templom, a harangtorony valóban nagyon réginek tűnik. Bemenni sajnos nem tudtunk. Köszi!

Megtalálás: 2012-04-09
akosgy

2011-03-13 08:59:07
Szep

Megtalálás: 2011-03-13
kl

2011-03-13 08:56:36
Zöld zászlóra cserélve. [g:hu 1.2.9]

Megtalálás: 2011-03-13
Találat
hz.geocaching

2011-03-13 08:55:52
Boklaszas kozben. Koszi a lehetoseget! [g:hu 1.2.7]

Megtalálás: 2011-03-13
Puszkany

2010-09-24 05:43:21


Megtalálás: 2010-09-24
sereva

2010-09-01 12:51:50
Álltunk a kerítésen kívül és azon gondolkodtunk,hogy be lehet-e menni vagy sem.Végül az egyik házból mondták menjünk be nyugodtan.

Megtalálás: 2010-08-29
Módosítások száma: 1

2009-10-25 21:28:04
Csodaszép!

Megtalálás: 2009-10-24
Mikulás

Új megtalálások

Bejelentkezés