Pörgesd a pedált 5.
2010-04-28 | Track követés | Istyu | GG2626
Bringás kör a Velencei-tó körül, ezúttal egy kicsit másképp!

Koordináta:

N 47°11.923'

E 18°36.412'

Fejér megye

Igazolás módja: nincs

Ha eleged van már a tó körüli monoton keringésből, tégy egy kis kitérőt - meglásd: megéri! ;)

Bár van már két olyan rejtés, ami a tó körbejárásával jár együtt, ez itt azonban egy kicsit más. Némileg több, és kissé tán nehezebb is a feladat. Velencén ugyanis elhagyjuk a megszokott útvonalat, a part közelségét és nyakunkba vesszük a környező dombocskákat.

A track gyakorlatilag bárhol elkezdhető, ebben nincs kötöttség. Aki gépkocsival érkezik, gondoljon arra, hogy hétvégeken, főszezonban a strandok közeli parkolók többnyire fizetősek. Kicsit távolabb azonban rendszerint találhatók ingyenes parkolási lehetőségek. A menetirány sem kötött, ezt célszerű az aktuális uralkodó szélirány szerint megválasztani. Hasznos segítség lehet, ha a déli oldalon némi hátszél is segíti fáradozásunkat. Aki a track teljesítését össze akarja kötni a többi rejtéssel, annak célszerű az órajárással ellentétes irányt, és Velence közeli rajtot választani. Az itt feltöltött track egyébként Agárdról indul és ÉK felé halad. A leírás is ezt az irányt követi.

Gárdonyban, a vasúti aluljáró építkezése miatt, kis kitérőt kell tennünk, itt rövid időre lekanyarodunk a parti útról. Néhány száz métert földúton kell abszolválni, de nem tragikus.

Velencénél elhagyjuk a tavat, Nadap felé véve az irányt. Átgurulunk az M7-es felüljárón, majd egy hosszabb egyenes, enyhén emelkedő úton tekerünk el Nadapig. A faluba érve az első balos kanyarnál mi letérünk jobbra, a kék kerékpáros jelzést követve. Kellemes "hullámvasutas" szakasz következik, pazar minőségű aszfalttal és gyér forgalommal. Pázmánd a következő állomás, majd egy sík szakasz után Vereb következik. A faluból kifelé egy rövid szuszogós emelkedő, majd egy kellemes lejtő és a következő állomás már Lovasberény. Itt egy erős balossal térünk vissza a nadapi útra. Az eleinte szolidan emelkedő út az erdős részen egy kicsit gorombábbra vált, de néhány hupli leküzdése és a tető után itt is lehet egy jóízűt szárnyalni. Az örömködés egészen Velencéig tart. Mielőtt elérnénk az M7 felüljárót egy jobbossal a Bence-hegyre vezető panoráma úton menjünk tovább. Rövidesen egy balossal letérünk a házak közé, majd kiérünk a tóparti főútra. Néhány kis huplit leküzdve tekerünk Pákozd határáig, ahol egy derék balossal a tó déli oldalán futó, kissé recegős úton nyomulunk Dinnyés felé. A 70-es utat elérve térjünk a nádas mellett húzódó bicikliútra. Nem túl jó a minősége, de sajnos a 70-es úton tilos biciklizni, így nincs más választásunk. Kicsit unalmas, hosszú egyenes szakasz után érünk vissza kiinduló pontunkhoz.

A kör hossza 52,5 km, szintemelkedés mindössze 360 m.

Jelszó most sincs! Ha kedved tartja, dobj fel néhány képet, nem árt ha a bringád is szerepel rajta. Ez ugyan nem verseny, de ha nem titok, írd be az idődet is.

Egy tanács: A túrán legyen nálad kellő mennyiségű enni- és innivaló! Az eléhezés, szomjazás komoly következményekkel járhat, különösen a meleg napokon!
Velencén, Sukorón és Pákozdon az út mellett találsz nyomós kutat, érdemes a kulacsot feltankolni, mert a dombok között jól jöhet néhány frissítő korty.

Végül egy kis indoklás. Néhányszor magam is körbezavartam már a vasat a tó körül. Eddig hat alkalommal teljesítettem a Velence 10-szer bringás TT-t (ez ugye 60 kör), és gyakran járok ide tavasszal, ill. nyár elején alapozgatni, alkalmanként 3-5 kör a szokásos penzum. Szerény számításaim szerint bőven túl vagyok a 100. "klasszikus" körön. Ennyi "lélekölő" tókör között nekem igazi felüdülést jelent egy ilyen "grande" változatot megtenni. Nagyon kedvelem, remélem Neked sem okoz majd csalódást!

Jó bringázást, érezd jól magad!

2010-11-15 21:39:45
A szép napos időben, kitaláltam tekerjük körbe a Velencei tavat, Omlás játékát szerettem volna megcsinálni. Könnyelműen bővült a túra Pörgesd a pedált 5.-tel majd a GC Varázsládájával. A tókerülésből lett közel 65km 650m szinttel :)

Út közben párszor szenvedtem, de itthonról már jó érzés visszagondolni rá, mit is csináltam tegnap...

Köszönöm. És várom a rejtő újabb track követős játékait, jobbulást neki!

Megtalálás: 2010-11-14
BaliaGy

2010-11-15 09:26:25
Az időjárás szerencsére elnézte a naptárt, novemberben egy igen szép, nyárias napon sikerólt letekerni a kört, vagyis a két kört, középen szépen összekötve. Az eleje kellemesen dombos, a végén nagyon jó levezetés a tó körüli szakasz déli része, ami viszont már nagyjából sík. :)
Út közben a Nem vízi bicikli pontjait is útba ejtettük, így a kör kicsit tágult. Igaz, ez utóbbi a tó nyugati oldalán csúnya zsákutcába vitt, mert az autópálya alatti átkelést éppen méteres víz nehezítette.
Köszönöm a trekket, élmény volt!
Istyu: mikor jössz velünk bringázni???



Megtalálás: 2010-11-14
Első pihenő Árnyjáték Szélrepülő Esteledik
magpet
Módosítások száma: 3

2010-09-14 20:45:43
Én csak drukkoltam a család bringázott -:)))

Megtalálás: 2010-09-14
sereva

2010-08-20 23:20:12
Két részletben tekertük le,a közelben lévő ládákhoz kis kitérőkkel.Biciklis múltunkat és biciklis edzettségünket jól mutatja,hogy 6km/h átlagidőnk volt.:-)Bár volt lejtő ahol 50-nel repesztettünk.(na ja ott nem kellett tekernünk)Persze az is igaz,hogy sose siettünk és pl a Kati fagyizó mindig hosszú sora is rontotta az átlagunkat.Nagyon finom ott a fagyi.Persze a mai defekt és az 5 láncledobás sem az előnyünkre szolgált.A fényképezőgépet legtöbbször csak egy másik ládánál vettük elő,így a képek java ott készült vagy már felkerült a ládaoldalhoz is.Mindenesetre köszönjük és kívánjuk,hogy készíts és teljesíts még sok ilyen jó játékok.Tudjuk ezt most még nem tudod elolvasni,de mi is sokakhoz csatlakozva kívánjuk,hogy legyen erőd a gyógyuláshoz és tudd újra pörgetni a pedált!

Megtalálás: 2010-08-20
Módosítások száma: 2

2010-08-14 20:04:44
Székesfehérvári indulás okán a track kezdő és végpontja Pákozd határában a Dinnyés felé vezető út elején volt. Újdonság nem volt az útvonalon, mindegyik emelkedőt megmásztuk már nagyon sokszor, oda-vissza, esőben-szélben is.
Ennek ellenére szívesen megyünk erre bármikor és most is nagy élvezet volt a track lekövetése.



Megtalálás: 2010-08-14
DoricésLaszisz
Módosítások száma: 2

2010-05-07 12:05:58
Végre egy kis szünet az özönvízben! Ez a rövid és Pesthez közeli túra épp megfelelt ma délelőttre. A 45-ös km-nél a MOL kút melletti csárdától indultam. A Nadap és Pázmánd közötti út új volt nekem - nagyon tetszett! A Panoráma úton egy kicsit túlszaladtam a leforduláson, felkaptattam egy kis emelkedőn, ami rontotta az időeredményt.

Óriási élvezet volt az új Carbonrecumbent Road Runnerrel menni, jól mászik az emelkedőkön, a tó déli partján meg 35 km/órával utazgattam.

Adatok:
Táv 58,4 km
Menetidő 2 óra 19 perc
Átlag 25,1 km/óra
Csúcs 61,5 km/óra

Köszönöm a játékot!

Megtalálás: 2010-05-07
Pupu

2010-04-29 17:07:55
Ígéretemhez híven...

Itthonról terveztem letekerni, de sajnos erre a mai napon nem maradt elegendő idő.
A 7-es úthoz legközelebb, Velencén tettem le az autót és a "grandító-kunkor" felé vettem az irányt.
Nagyon tetszett a Nadap-Pázmánd közti szakasz! Már ezért megérte.
Jó idő volt végig, gyönyörűen sütött a napocska.
Nem nagyon voltam formában, de ettől függetlenül élmény volt!
Útközben letudtam Pupu egyik virtuálisát is.

Ez volt a második teljes köröm a Velencei-tó körül, még néhány és utolérem Istyut!!! :D

Mozgásidő:2:26
Átlagsebesség:22km/h.
Max.seb.:52.5km/h.


Köszönöm a játékot!


Megtalálás: 2010-04-29
A nadapi templom. Jégkrém, csoki, pogácsa meg némi almafröccs a Zsuzsi büfében. Dinnyés magasságában. A mai trekk.
Ata72

2010-04-28 18:52:00
Nem akartam első lenni de Istyunak köszönhetően sikerült ugyanis ma mindenképpen mentem volna tekeregni és Istyu tegnap este figyelmembe ajánlotta ezt a kört majd megcsinálta hozzá a játékot is :)
A Lovasberény-Nadap szakaszt már akkor se szerettem amikor fiatalkoromban futni kellet rajta :)
Én kicsit megnyújtottam a kört ugyanis Fehérvárról indultam és ide is érkeztem.
A teljes távom: 71,530 km
Az időm pedig 3 óra 1 perc kereken
El kell mondjam hogy roppant büszke vagyok az eredményemre mivel én csak amolyan túra kerékpáros vagyok és lényegében egy megállással ami Kisfaludon egy jutalom fagyi volt megcsináltam :) szóval hajrá mindenkinek!

Megtalálás: 2010-04-28
Sukoró Pázmánd Pázmánd Campagnolo reklám :) Lovasberény és Nadap között
benzeguuz

Új megtalálások

Bejelentkezés
 
Akciós
GARMIN eTrex 20
49 900 Ft.